Igehely: ApCsel 24:22–27 Kulcsige: ApCsel 24:25 „De amikor igazságról, önmegtartóztatásról és a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: «Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.»”
A zsidó vezetőket zavarja az evangélium üzenete, amelyet Pál hirdet. Ezért bevádolják Félix helytartónál, hogy majd a római igazságszolgáltatás által hallgattassák el Pált. Félix viszont elnapolja az ügyet. Fogságban tartja Pált, de megengedi, hogy barátai meglátogassák őt. Közben meg-meghívja Pált, hogy családjával hallgassa meg az örömhír üzenetét.
Mindebből arra következtetnénk, hogy Félix érdeklődik a hit iránt, de sajnos arra is rájövünk, hogy valójában nem ez irányítja őt. Azt reméli, hogy Pál pénzt ad neki szabadulásáért cserébe. Nem csoda, hogy amikor Pál az önmegtartóztatásról beszél, Félix nem hallgatja tovább a tanítását. Önmegtartóztatás nélkül mi sem tudunk az evangélium üzenetével azonosulni. Hiszen maga Jézus is önmagáról mondott le, amikor meghalt értünk.
Mi az, ami miatt keresztyének vagyunk? Tudunk-e mindenről lemondva Istennek szolgálni? Inkább keressük a keresztyén szolgálatban a népszerűséget, hírnevet, mint azt, hogy önzetlenül szolgáljunk?
Kovács Patrik
Eledel és szívbéli öröm
Igehely: ApCsel 14:14–18 Kulcsige: ApCsel 14:17 „Bár nem hagyta magát bizonyság nélkül, mert jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket, bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet.”
Amikor Pál és Barnabás meggyógyítanak egy sántát Lisztrában, a pogányok görög isteneknek látják őket, akik testet öltve eljöttek a nép közé. Elfogadhatták volna az áldozatot, amelyet a helyi nép akart elkészíteni számukra. De ők az áldást, amit Istentől kaptak, nem a saját dicsőségükre akarták felhasználni. Sőt, éppen az áldásokkal mutatnak fel az egy igaz élő Istenre: „jótevőtök volt, a mennyből esőt adott nektek és termést hozó időket; bőven adott nektek eledelt és szívbéli örömet” (16.v.).
Milyen nagyszerű lenne, ha mi is Istenre tudnánk mutatni azokkal az áldásokkal, amelyeket tőle kapunk. Ha a lakásunkat, az autónkat, az időnket, az egész életünket arra használnánk, hogy befogadjunk másokat, segítsünk a körülöttünk levőknek. Ha nem arra hívnánk fel a figyelmet, hogy mi mit értünk el az életünk során, hanem arra, hogy ki az a hatalmas Isten, aki mindezzel megáldott minket.
Vajon Istenre mutatunk az életünket körülvevő áldásokkal? Nem tulajdonítjuk-e magunknak őket? Megosztjuk-e másokkal?
Kovács Patrik
