Igehely: Mk 5:25–34 Kulcsige: Mk 5:34 „Ő pedig ezt mondta neki: «Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!»”
A vérfolyásos asszonynak megrázó élettörténete van. Valamilyen nőgyógyászati bajban szenvedhetett: tizenkét éve vérfolyásos volt. A vér, amely a zsidó világképben az élet hordozója, lassan elfolyt belőle; ez az asszony lassan, de biztosan haldoklott. Ezenkívül a vallási törvények tisztátalannak is minősítették. Állandóan tisztátalan volt, hisz állandóan vérzett. Ez pedig örökre kitaszította őt a közösségből. Kétszeresen kétségbeejtő és kilátástalan állapot. Minden pénzét az orvosokra költötte, rajta már senki sem tudott segíteni, csak Jézus.
Az asszony Jézushoz fordulása mindannyiunk számára példaértékű. Először is elhitte, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani. Azután eldöntötte magában, hogy megközelíti a tömegben, és hátulról megérinti a ruháját. Végül pedig megcselekedte azt, amit hite alapján eldöntött. Kifogásolhatjuk, hogy szinte babonás hittel a Jézus ruhájának érintésétől remélte gyógyulását. De ő Jézusban hitt, hitét pedig döntés és cselekedet követte. És az Úr azt mondta, hogy a hite volt az, amely meggyógyította – ahogyan máskor is mondta: „Legyen a te hited szerint!” Amikor hit által megérintette ruháját, Jézusból azonnal erő áradt ki, és ő azonnal meggyógyult. Hitére az Úr rögtön válaszolt.
Jézusba vetett hitét, amely döntésében és cselekvésében nyilvánult meg, a meggyógyult asszony megvallotta nyilvánosan – pedig félt és remegett, amikor bizonyságot tett. A „teljes igazság”, amiről az asszony beszélt, a dolgok megtörtént és bevégzett voltáról szólt: „elapadt”, „érezte”, „meggyógyult”. És az Úr válasza ezt visszaigazolta: „hited megtartott”. Innen újrakezdődött a jelen és a jövő.
A hit általi gyógyulás több valamilyen személytelen erőnek a kiáradásánál. Az Úr saját leányának nevezte azt, aki azelőtt kiközösített volt. Az, aki haldoklott, most meggyógyult, és élete megtartatott. Az, aki végszükségben volt, most békességben távozhatott: mivel kapcsolata Istennel egészséges lett, teljes életet élhetett azután.
Mi az, amiért most hittel kell jönnünk Jézushoz ? Mit kell eldöntenünk és megcselekednünk? Gyermekének szólít Jézus? Tegyünk róla bizonyságot!
Borzási Dávid
Vizsgáljuk meg, hogy megújuló igazak vagy elbukó bűnösök vagyunk! – Péld 24:16
Isten: a kiválasztás szuverenitása – 1Sám 16:1–13 (1Sám 16:7b)
Egyetemes bűnösség
Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”
A kísértő személyében már a Biblia első lapjain megjelenik a bűn, és csupán az utolsó lapokon távozik: „Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál… A halál fullánkja a bűn” (1Kor 15:26,56). E kettő között állandóan számolnunk kell a bűn jelenlétével és hatásával, és fel kell ismernünk a bűntől való szabadulás útját is.
Képzeljük magunkat egy tárgyalóterembe, ahol az ügyész az egész világot bűnösséggel vádolja meg. Először megfogalmazza a vádat: „mind bűn alatt vannak” (9.v.). Aztán összegzi a bizonyítékokat: „bűnös a szívük, beszédük, cselekedeteik” (10–18.v.). A védőügyvéd képtelen bármi érdemlegeset felhozni: „elnémuljon minden száj” (19.v.). Végül a bíró ítéletet hirdet: „senki sem fog megigazulni” (20.v.).
Pál apostol ószövetségi idézetekkel bizonyítja az emberek egyetemes bűnösségét. Bűnösségünk a szívünkben kezdődik, amely érzelmeink, értelmünk és akaratunk központja a Biblia szerint. Szívünk romlottsága kihat a vágyainkra, amelyek határtalanok; kihat beszédünkre, amely mérgez és gyilkol. Végül mindez gonosz cselekedetekben ölt testet, és cselekedeteinknek gonosz következményei vannak. Pedig Istent teljes szívünkkel (érzelmeinkkel, értelmünkkel, akaratunkkal), lelkünkkel (vágyainkkal) és erőnkkel (képességeinkkel) nagyon kellene szeretnünk (5Móz 6:5).
Ebben az állapotban elfogadhatatlanok vagyunk Isten előtt. Biztosan megfordult már a fejünkben: „Éppen annyira rossz nem vagyok!” Hazudtunk már? Bántottunk meg már valakit szavainkkal, vagy azzal, ahogyan beszéltünk? Voltunk keserűek valaki iránt? Voltunk már dühösek azokra, akik nem értettek velünk egyet? Hogyan válaszoltunk legutóbb, amikor rosszal vádoltak meg: tagadtunk, vitatkoztunk, védekeztünk? Isten előtt némának kell lenni, lesütött szemmel; semmilyen mentségünk sincs. Ez a helyzet az, amely a fordulópont az ítélet és a felmentés között.
Mindannyian értékesek vagyunk Isten előtt – saját képére teremtett és szeret minket. Ennek ellenére bűnbe estünk, és nem vagyunk képesek kegyelmét kiérdemelni. Isten azonban a Fia, Jézus Krisztus által megmentett minket, és felajánlja bocsánatát, ha hittel fordulunk hozzá.
Borzási Dávid
