2025. január 23., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Az ellenség legyőzése

Igehely: Mk 3:20–27 Kulcsige: Mk 3:27 „Viszont az erős ember házába sem törhet be senki, és nem rabolhatja ki, hacsak előbb meg nem kötözi az erős embert, és akkor kirabolhatja a házát.”

Sosem volt annyi ördöngös, mint Jézus korában. A Sátán minden erejét bevetette ellene. De Ő azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa.

Milyen jó arra gondolni, hogy mindenható, erős Szabadítónk van! Erősebb a Sátánnál, minden bűnnél és kísértésnél. Ő mindenképpen üdvözítheti azokat, akik Őáltala járulnak Istenhez. Kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő országába. Örömhír ez a megkötözötteknek: „Hatalmas Megtartó Jézus, Nagy Megmentő, hű Megváltó! Bűnökkel megterhelt lélek, Mért gyötör a félelem? Tudod-e már, Urad szeretve vár, És elfogad kegyelmesen?”  (HH 261.) 

„Megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit akik várnak, meg nem szégyenülnek…, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya.” (Ézs 49:23–25, Károli) Az Úr azért szabadított meg, hogy teljes szívvel neki szolgáljunk. 

„Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldoztál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihoztál. Légy áldott, Krisztusom, Te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol Te vagy, E szív is ott legyen!” (HH 479.)

Borzási Sándor   

DÉLUTÁN | 

A nagy szétválasztás

Igehely: Mt 13:24–30, 36–43 Kulcsige: Mt 13:30 „Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe!”

„A botránkozást okozó képmutatókat csak a szíveket ismerő Úr tudja az igazaktól elválasztani. És Ő ezt megteszi a maga idejében; de e nagy munkára nem esendő embereket, hanem szent angyalokat fog alkalmazni. Jó is, hogy nem ránk van bízva, mert nem ismernénk fel a gyenge keresztyénekben Isten munkáját, s könnyen elvetnénk őket. És nem tudjuk azt sem, hogy a konkolyok közül kik azok, akik e jelen időben, Isten csodálatos kegyelme folytán még újjászülethetnek tiszta búzává. Az Úr a rosszak és jók keveredésével gyakorolja és edzi szolgáinak éberségét és türelmét. Ez a köztes állapot arra indít, hogy szívből kérjük: »Jövel, Uram, Jézus!« Az Úrnak gonoszok iránti türelmével értelmes célja van: az ítéletkor nem hozhatják fel majd mentségül, hogy nem adott nekik időt a megtérésre.” (Andrew Fuller. /A baptista külmisszió megalapítója, William Carey itthoni segítője).

„Ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.” (1Kor 4:5).

Borzási Sándor

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Fi­lip­pi­ben vég­zett misszió­mun­ka miatt Pál és Szi­lász igaz­ság­ta­la­nul szen­ve­dett, és bör­tön­be ke­rül­tek. Köz­ben a bör­tön­őr meg­tért, és ház­né­pé­vel, akik hit­tek, be is me­rít­kez­tek még azon az éj­sza­kán. A város elöl­já­rói más­nap meg­üzen­ték a bör­tön­őr­nek a tör­vény­szol­gá­kon ke­resz­tül, hogy bo­csás­sa sza­ba­don az apos­to­lo­kat. De mivel nyil­vá­no­san meg­ver­ték, és bör­tön­be zár­ták őket íté­let nél­kül, pedig római pol­gá­rok vol­tak, ezt Pál és Szi­lász nem hagy­ta annyi­ban. Azt kér­ték, hogy jöj­je­nek el az elöl­já­rók, és maguk ve­zes­sék ki őket, ne ti­tok­ban bo­csás­sák el, mint va­la­mi go­nosz­te­vő­ket.