2025. június 16., hétfő

DÉLELŐTT | 
Testet-lelket átjáró öröm Isten házában

Igehely: Zsolt 84:1–13 Kulcsige: Zsolt 84:5 „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!”

Kőművesként sok ház és különféle épület építésében vettem részt. Számomra a ház, a múzeum, a templom egy épület. Van alapja, fala, teteje, be van vakolva, le van festve… Ha egy-egy különleges épületet megtekintek, nem tölt el izgalommal. Nehezen tudtam megérteni, hogy a zsoltár zarándoka, miért olyan izgatott amiatt, hogy mehet a jeruzsálemi templomba: sóvárog, ujjong, boldog, a nehézségek sem tántorítják el, legyőz minden akadályt, hogy odaérjen! Számára a templom látványa és az Istennel való találkozás ugyanazt jelentette. A templom fensége, az istentisztelet, az áldozatok bemutatása elősegítette Isten szentségének megragadását.

Számomra az imaház vagy gyülekezet nem egy épületet jelent, hanem egy közösséget. Olyanok közösségét, akik ugyanazt a Krisztust követik, dicsőítik, imádkoznak hozzá, szolgálják Őt, akit én is. Ez örömmel és izgalommal tölt el.

Sokszor tartunk olyan helyen istentiszteletet, ahová sok ember nem is jönne el: nincs légkondi, nem komfortos… De ha azt látod, hogy ott vannak a testvérek, megtérni akaró, igére éhes emberek, akkor a fészer, az udvar, a kamra, a nagyszoba is templommá lesz!

Dani Zsolt

DÉLUTÁN | 

Vallja meg és fizesse meg!

Igehely: 4Mózes 5:5–8 Kulcsige: 4Mózes 5:7 „Az ilyenek vallják meg vétküket, amelyet elkövettek, térítsék meg az okozott kárt teljes értékében, és tegyék még hozzá annak ötödrészét, úgy térítsék meg annak, akinek tartoznak vele.”

Ma a megtéréssel kapcsolatban sok a féligazság és a hamisság: politikusok, celebek, híres emberek beszélnek arról, hogy keresztyénné lettek, mert hisznek. Legtöbbször semmiféle életváltozás nincs az ilyen kijelentések mögött. Mondjuk, valaki ellopta a biciklinket, aztán találkozunk a tettessel, és ő azt mondja: „Megtértem, járok gyülekezetbe, házicsoportom van, énekkari tag vagyok. Örülj velem, testvérem, és bocsáss meg nekem!” Mennyire fogadnád el a megtérését igazinak? Történhetett valami az életében, de ha még mindig a lopott biciklivel jár, az egész olyan hiteltelen!

A bűnbocsánatot Jézus Krisztus áldozata biztosítja a megtérő bűnös részére, ehhez emberként semmit sem tudok hozzátenni. De a bűnbocsánat következménye mindig a bűnrendezés, ami pedig a megtért ember felelőssége. A bűnrendezés része a bocsánatkérés és az okozott kár megtérítése. Zákeus megtérése erre a legnagyszerűbb példa. Azok, akiket kifosztott, egyszer csak látják, hogy jön Zákeus, bocsánatot kér, és kamatostól adja vissza a tőlük elvett javakat! Zákeusnak nem kellett beszélnie a megtérésről, mert a cselekedetei hangosabban beszéltek!

Dani Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?