2025. június 21., szombat

DÉLELŐTT | 
Az Úrban örüljetek! Ismét! Mindenkor!

Igehely: Fil 3:1; 4:4 „Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!”

Pál apostol a börtönből írja levelét, elhagyatottan, nehéz körülmények között. Természetes lenne, ha azt kérné a testvérektől: imádkozzanak, hogy kiszabaduljon onnan, mert akkor akadálytalanul végezhetné tovább Isten szolgálatát. De nem ezt teszi, hanem örömre hívja a testvéreket. Egészen biztos, hogy nem olyasmiről beszél, ami benne nincs meg. Áldásokkal teli életben könnyű bizonyságot tenni az Úr jóságáról és öröméről. De a nehéz körülmények közötti öröm teszi igazán hitelessé a keresztyén életet. Panaszkodni és zúgolódni mindenki képes ilyen helyzetben, de örülni csak az tud, aki látja a láthatatlant!

Ismertem egy testvért, aki nyaktól lefelé teljesen béna volt. Mégis mindig öröm és békesség áradt belőle. Akik hozzá jöttek, megmártóztak a belőle áradó örömben és reménységben, aztán megújulva mentek tovább. Isten kegyelme és a belőle áradó öröm olyan, mint a víz: megtalálja a legapróbb repedést is, hogy eljusson a megtört ember szívéhez.

„Veletek vagyok minden napon…” – mondja Jézus a mennybemenetele előtt. Ez a mi örömünk forrása! Kedves testvérem, legyél ennek az örömnek a csatornája ma is!

Dani Zsolt

DÉLUTÁN | 

Eltitkolt bűn veszedelme

Igehely: ApCsel 5:1–11 Kulcsige: ApCsel 5:9 „Péter így szólt hozzá: Miért egyeztetek meg abban, hogy próbára teszitek az Úr Lelkét? Íme, azok, akik a férjedet eltemették, az ajtó előtt állnak, és kivisznek téged.”

A hívő ember lelkiismerete egy Istentől belénk teremtett belső vészcsengő, amely mindig megszólal, amikor bűnt követünk el. A lelkiismeretet lehet folyamatosan éberen tartani az ige és az igazságban való gyönyörködés által.

Anániás és Szafira csodálatos események részesei voltak a gyülekezetben, megtapasztalták Isten kegyelmének a kiáradását, és látták, hogy a hívők milyen nagylelkű módon álltak a szükségek betöltéséhez. Ők is részesei akartak lenni ennek, de a szívük nem volt még erre kész. Nem értették meg a Krisztusban való szabadságot, hogy Isten gyülekezetében semmi sem kötelező, hogy nincsenek szintek, amelyeket el kell érni a megbecsülésért. Megegyeztek abban, hogy úgy tesznek, mintha ők is teljes nagylelkűséggel adakoznának. Nem élték át az adás felszabadult örömét, sőt, helyette a titkolt bűn terhét hordozták. Amikor Péter rákérdezett a dologra, akkor érthették meg, hogy a bűnnel együtt a Sátán is megszállta a szívüket, ebben maradni pedig életveszélyes. Eszükbe sem jutott, hogy miért kérdezi ezt Péter tőlük, pedig ez lett volna számukra a mentőöv: bűnüket megvallhatták volna.

Néhány éve hallottam egy prédikációt: A bűnvallás öröme címmel. Átélted már ezt a fajta örömöt is?

Dani Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: 1Kir 2:13–22 Kulcsige: 1Kir 2:22 „Salamon király így válaszolt anyjának: Miért csak a súnémi Abiságot kéred Adónijjának? Kérd neki mindjárt a királyságot is, hiszen a bátyám ő! Legyen csak az övé meg Ebjátár papé és Jóábé, Cerújá fiáé!”

Adó­nij­já, Dávid egyik fia, csel­lel akar­ta meg­sze­rez­ni a ki­rály­sá­got Sa­la­mon­tól. Ezért ra­fi­nált ké­rés­sel for­dult Bet­sa­bé­hoz, Sa­la­mon any­já­hoz. Arra kérte, hogy be­szél­jen a ki­rállyal, mert sze­ret­né fe­le­sé­gül venni a sú­né­mi Abi­sá­got.

Bet­sa­bé nem vette észre, hogy a szí­ves­ség­ké­rés mö­gött mi­lyen hátsó szán­dék van. Adó­nij­já azt gon­dol­ta, hogy így könnyeb­ben meg­sze­rez­he­ti a ki­rály­sá­got, pedig azt Isten nem neki adta.