Igehely: Zsid 13:18–21 Kulcsige: Zsid 13:20 „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát.”
Isten a békesség Istene. Az új szövetség, amelynek a testet öltött Fiú a tökéletes közbenjárója, örök szövetséget kínál a benne hívőknek. Ennek a szövetségnek már most, a földi életünkben kedvezményezettjei vagyunk. Jézus vére által van bűnbocsánatunk, és békességünk van Istennel, a mi Urunk, Jézus által. Igéje és Szentlelke által vezet bennünket. Tudjuk, hogy örök életünk van hit által, kegyelemből, és közösségünk van a Jézusban hívőkkel. A szövetség azon része, hogy megérkezünk a mennyei dicsőségbe, még ezután teljesedik. Ez a mi boldog reménységünk, ezzel könnyebb e földi vándorút nehézségeit elviselni.
Míg várunk a beteljesülésre, Jézusra nézzünk, hitünk szerzőjére és beteljesítőjére. Az Ő élete tökéletes. Ígéretei megbízhatóak. Jósága végtelen. Megerősíti az erőtlent. Nem hagy magunkra a szenvedésben és kísértésben. Szánakozik a tévelygő embereken. Megáldja a fiatalt, megőrzi az időseket, meggyógyítja a betegeket. Ő a juhok nagy pásztora, aki a halált is legyőzte.
Ugye, ismered Őt? Csodálva fenségét, újuljon meg benned az elhatározás: Követem mindhalálig.
Eszes Zoltán
A régi ígéret beteljesedett
Igehely: ApCsel 13:32–41 Kulcsige: ApCsel 13:32 „Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeiknek, amikor feltámasztotta Jézust.”
Pál apostol, amint városról-városra járt, először mindig a zsidók zsinagógájában hirdette, hogy Isten messiási ígéretei beteljesedtek. Nagy empátiával szólítja meg őket, ismerve elvárásaikat. Kiváló igeismeretével, népe történetének méltatásával világosan eléjük tárja azt, hogy a Krisztusra vonatkozó ígéretek, próféciák beteljesedtek Jézusban. A legerősebb érv, amit eléjük tár Jézus Istensége bizonyítékaként, hogy a halálból feltámadott. Az ígéret régi, az atyák korában hangzott el, a beteljesülés pedig nekünk, gyermekeinek, mint jó hír, hirdettetik, hogy Jézusban egyedül van bűnbocsánat és megigazulás. Ami a törvény által nem lehetséges, a Jézusban való hit által mindenki számára elérhető. „Vigyázzatok –, szól az óvás a prédikáció végén –, ha nem fogadjátok hittel, más, kedvezőtlen ígéret teljesedik rajtatok!”
„Jézusnak vére érdeme, ez lelkem ékes öltönye. Istennél ezzel állok meg, ha egykor mennybe fölmegyek. Jézusban van szilárd hitem, irgalmában bízik szívem. Ó, mily öröm, hogy megváltott, nyerhettem bűnbocsánatot.” (HH 366.)
Eszes Zoltán