2025. március 6., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Befogadás

Igehely: Mk 9:36–37 „És kézen fogva egy kisgyermeket, közéjük állította, átölelte, és ezt mondta nekik: «Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.»”

Ki vállalja ezt a fajta elsőséget és szolgálatot? „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére” (Róma 15:7). Mi a befogadás igei értelme és célja? Az, hogy dicsőítsük az Atyát, s ahol Atya van, ott család van. Ahol család van, ott otthon van, ahol igazi otthon van, ott melegség van. Egyedül ebben az otthonban szűnhet meg idegenségünk. A befogadás nem ideiglenes eltűrés, nem tolerancia, nem kényszeredett leereszkedő nagylelkűség. A befogadás feladatot jelent, amely kiterjed a befogadott minden szükségére. Nem olyan könnyű befogadni egymást, a befogadás védelmet is jelent. Egyfajta szellemi elkülönülést a világ fertőzéseitől. Akit befogadunk, azt védenünk is kell. A befogadás felkarolást is jelent. Fel kell karolni a másikat onnan, ahol van, úgy, ahogyan az Atya ölelte át a tékozló fiát. A befogadás nem egyirányú dolog, ez kölcsönös. Ne gondoljam, hogy én mindig a befogadó, helyreigazító státuszban vagyok.

A befogadás mértékét is megadta az Úr: „ahogyan Krisztus”. Ő a minta. A befogadásnak missziós célja van: a végső befogadtatás az Isten dicsőségébe. A szeretet Lelke tud alkalmassá tenni bennünket erre.

Péter István

DÉLUTÁN | 

Élet hit által

Igehely: Hab 2:1–4 Kulcsige: Hab 2:4 „Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”

Habakuk odaállt az őrhelyére. Nem egy fizikai őrhelyre kell gondolni, hanem egy belső, szívbeli készülődésre, lelki vigyázásra, lelki figyelésre. Ugyanezt mi is megtehetjük, amikor választ várunk Istentől. A válasz különbözhet attól, amit szeretnénk kapni, de mindig az a jó válasz, amit Isten ad. Nyertél-e már üzenetet Istentől? Mennyei üzenet nélkül az ember nem tudhatja, merre tart, mi célból él, mert a bűn elhomályosította látásunkat és hallásunkat, érzéketlenek lettünk az Isten szavára. Isten hangját úgy hallhatjuk meg, ha őrhelyünkre állunk és megállunk a bástyán.

Adjunk hálát azért, hogy Isten megörökíttette az Ő szavát a Bibliában. Ez igaz kijelentés, meg nem csal. „Egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben” (2Pt 1:19). Ne kételkedjünk Isten szavában! Hitben járunk, nem látásban. Az igaz ember hitből él akkor is, ha a vallás hanyatlik és a lelki élet sorvad az emberek között. A hit által való élet alázatos élet és ellentétes a felfuvalkodott, büszke magatartással. Tehát, nem létezik olyan, hogy büszke hívő. „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (Jak 4:6).

Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: 1Sám 19:9–19 Kulcsige: 1Sám 19:18 „Dávid tehát futva elmenekült. Elment Sámuelhez Rámába, és elmondta neki mindazt, amit Saul tett vele. Azután Sámuellel együtt Nájótba ment, és ott tartózkodtak.”

Dávid Saul király elől menekült, de ezenkívül más kihívásokkal is szembe kellett néznie. A sok veszély közepette Istenhez fordult védelemért és útmutatásért. De nem itt kezdte az Istenhez fordulást – bár soha nem késő elkezdeni. Dávid már ifjú pásztorként megtanult Istenhez kiáltani. Amikor igazán nagy veszélyben volt, emberileg talán megoldhatatlan helyzetben – még ha aggodalommal és kérdésekkel telve is –, de töretlen bizalommal fordult Istenhez.