2025. november 22., szombat

DÉLELŐTT | 
A megszentelődés, mint életvitel

Igehely: 1Jn 2:1–6 Kulcsige: 1Jn 2:3 „Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait.”

János int minket arra, hogy a mindennapokban éljük meg a hitünket, hogy ne vétkezzünk. Megadja ehhez a szükséges utasításokat is. Mintha ellentmondás lenne a felsorolásban, de tulajdonképpen felnyitja a szemünket. Azt mondja, hogy ne vétkezzünk. Számunkra ez lehetetlen, ezért folytatja a gondolatot azzal, hogy ha bűnbe estünk, van megoldás Jézusnál. Ő a Pártfogónk az Atyánál, a meghalt és feltámadt Úr Jézus. Ő mindenben tökéletes volt. A nagypénteki események előtt, amikor alaposan megvizsgálták (mint a húsvéti bárányt), semmi rosszat nem találtak benne. Állandó kapcsolatban volt az Atyával, beszélgetett vele, figyelt rá, neki adott dicsőséget. Figyelt az emberekre, törődött velük. Felkarolta az elesetteket, … hirdette az evangéliumot. Mindenben tökéletes volt, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt.

Mi emberek vagyunk, és hajlamosak a bűnre. Ha szeretjük Istent, a megszentelődés nem kényszerűség, teher, hanem hálánk jele mindazért, amit értünk tett. Kérjünk az Úrtól erőt, hogy iránta való szeretetből és hálából törekedjünk úgy élni, ahogyan Jézus élt.

Virág Tibor

DÉLUTÁN | 

Jézus lett a mi bölcsességünk

Igehely: 1Kor 1:26–31 Kulcsige: 1Kor 1:30 „Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá.”

Számomra érdekes és egyben felfoghatatlan, hogy Isten az egyszerű embereket választotta ki (persze nem kizárólagosan csak őket). Vajon miért van az, hogy a világ nagy bölcsei közül olyan kevesen hisznek Krisztusban, annak ellenére, hogy sok keresztyén tudós, feltaláló élt már a földön?

Jézus a minden, nekünk Ő kell, hogy legyen a minden. Amikor azt mondja, hogy Ő az út, az igazság és az élet, akkor minden más lehetőséget kizár. A napokban azon gondolkodtam, hogy milyen szomorú, ha a keresztyének számára az Úr Jézus csak egy lehetőség a sokból! Ő nem egy a többi között, Ő az egyetlen! Jézus a mi bölcsességünk (István bölcsességének nem tudtak ellent mondani), Ő a mi igazságunk, mert nincs benne semmi hamisság (a főpapok nem találtak benne semmi rosszat), Ő a megszentelődésünk, mert Ő szent, Ő váltott meg, Ő tett tisztává bennünket.

Dicsőség az Istennek ezekért az igazságokért, „amelyek bölccsé tehetnek… az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által” (2Tim 3:15)! Adjunk hálát ma Jézusért, akivel dicsekedhetünk, aki a mi bölcsességünk ebben a zűrzavaros világban!

Virág Tibor

 Napi áhítat

Igehely: 1Pt 2:5–12 Kulcsige: 1Pt 2:9 „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.”

Az Istennek szentelt élet azzal kezdődik, hogy megízleljük, hogy jóságos az Úr (3.v.). Ez a kiindulópont. Isten megkeresett, megtalált, kiválasztott és magáévá fogadott. Régen nem tartoztunk az Ő népéhez, de most már hozzá tartozunk, mert Ő örökbe fogadott minket. Megváltozott az identitásunk, megváltoztak a prioritásaink. Kik is vagyunk valójában? Isten Igéje azt mondja, hogy választott nemzetség, királyi papok, az Ő tulajdon népe vagyunk. Ezzel teljesen megváltozott az önazonosság-tudatunk. Már másképp látunk mindent, magunkat is. Micsoda kiváltság ez!