6 módja annak, ahogy a telefonod megváltoztat téged

Steve Jobs bemutatta az iPhone-t a Macworld Expo-n 2007-ben, én pedig rá egy évre tettem szert az elsőre. Nem emlékszem milyen volt az életem nélküle.

Hét éven át mindig egy karnyújtásnyira volt tőlem egy iPhone, ott volt, hogy reggel felébresszen, hogy játszon nekem zenét, figyelje a naptáramat, megörökítsen fontos pillanatokat az életemből képek és videók által, hogy parittyából kilőjek szárny nélküli madárkákat az ellenséges malacokba, hogy folyamatos kapcsolatom legyen az Instagramom, Twitterem és Facebookommal.

Az iPhone-om része a mindennapi életemnek, és túl ritkán tartok ezzel kapcsolatban önvizsgálatot. Éppen ez aggasztja David Wells-t, aki 75 éves, megfontolt, és évtizedeken át figyelte az irányzatokat a gyülekezetekben.

Wells megkérte a keresztyéneket, hogy gondolják meg az okostelefonok következményeit. „Mit tesz az agyunkkal, ha folyamatosan ilyen figyelemeltereléssel élünk?” mondta nemrég egy interjúban. „Mostmár tényleg egy párhuzamos univerzumba élünk, egy virtuális univerzumban, amelyik az összes időnket elveheti. Tehát mi történik velünk mikor állandó mozgásba vagyunk, mikor a folyamatos vizuális stimulálás függői vagyunk? Mi történik velünk? Ez a nagy kérdés.”

Ez egy hatalmas kérdés. Milyen az élet most az okostelefon miatt? Hogyan változtatott meg minket az iPhone? Ezek az önvizsgálatra késztető kérdések ijesztőeknek tűnhetnek, de fel kell tennünk őket.

Az Internet kora

Wells gyorsan emlékeztet minket arra, hogy csupán 20 éve vagyunk részesei ennek a kísérletnek, amelynek a neve „Az Internet Kora” (vagy „Az Információ Kora”). Minden digitális kommunikációs technológiánk viszonylag új. Egy napon vissza fogunk tekinteni és több pontossággal fogjuk látni, hogy mit is művelnek az okostelefonok az agyunkkal, a szívünkkel, a lelkünkkel, de nem engedhetjük meg magunknak azt a kényelmet, hogy a jövőre hagyjuk az önvizsgálatot. Ezeket a kérdéseket most kell feltennünk magunknak.

Vannak bölcs keresztyén atyáink, akik hitben járnak, és fontos kérdéseket tesznek, ha hajlandóak vagyunk hallgatni. Egy ilyen ember Dr. Douglas Groothuis, a Denver Seminary filozófia professzora. Groothuis azóta figyeli az Internet hatását a lelki életre, amióta kiadta a The Soul in Cyberspace című könyvét 1997-ben.

A közelmúltban beszéltem Groothuis professzorral arról, ahogy az iPhone-jaink megváltoztatnak minket. Azt javasolta, hogy hat területre gondoljunk.

Első változás: Azzá válunk, amit nézünk.

Első olvasásra absztraktnak tűnik ez a kijelentés, de egyike a legegyszerűbb (és legmélyebb) pszihológiai valóságoknak, amikről a Szentírásból tanulhatunk: azzá válünk, amit nézünk. Imádni a bálványt azt jelenti, hogy olyanná válsz, mint a bálvány; Krisztust imádni azt jelenti, hogy olyanná válsz, mint Krisztus. A Szentírás bővölködik ezekben az igékben: Zsoltárok 115:4-8, Róma 1:18-27, Kolossé 3:10, 2Korinthus 3:18.

Amit szeretünk érzékelni, azt bálványozzuk. Az formálja szívünket és az által válunk azokká, akik vagyunk, amit szeretünk, nézünk és időnket is szánjuk rá. Ez a lelki igazság félelmetes és hasznos, de azt a kérdést hozza fel: Mi történik a lelkünkkel mikor túl sok időt töltünk azzal, hogy nézzük a telefonjaink fényes képernyőjét? Hogyan változunk? Hogyan alkalmazkodunk?

A következmények egyike, hogy olyanokká válunk, mint amit nézünk, a kapcsolatainkba is megmutatkozik, figyelmeztet Groothuis. A digitális interakcióink egymással, amelyek gyakran szükségszerűen rövidek és felszínesek, kezdik mintázni az összes kapcsolatunkat. „Mikor sekély az interakciód az emberekkel, annak a veszélyébe vagy, hogy megszokd.” Minden személyes interakciónk ugyanazt a formát veszi fel. A kávézóba a felszolgáló is egy privát üzenet típusú választ kap. Mikor a barátainkkal vagyunk Tweet szerű felszínes, lelki tartalom nélküli mondatokkal dobálózunk.

„Az ahogyan interakcióba lépünk egymással online lassan normálissá válik az offline interakcióra vonatkozva is. A Facebook-on és Twitter-en történő beszélgetések elég rövidek és nagyon gyorsak. Márpedig nem úgy kell valakivel jót beszélgetni. Sőt, egy jó beszélgetés meghallgatással és idővel jár, ami eléggé hiányzik az interneten történő beszélgetésekbe, mert nem vagy ott a személlyel. Tehát valaki küldhet neked egy üzenetet, te pedig megteheted, hogy nem veszed figyelembe, vagy valaki küldhet neked egy üzenetet, amit te csak két órával később kapsz meg. De ha egyszerre, ugyanazon a helyen, valójában egymás jelenlétében, egymás hangját hallgatva beszélget két ember az teljesen más. Nem úgy kell viselkedni, mint Twitteren.” De megtesszük, ha nem vagyunk figyelmesek.

Második változás: figyelmen kívül hagyjuk a végességünket.

Alapjába véve én egy véges ember vagyok, korlátozva abban, hogy mit tudhatok, mit olvashatok, miben vehetek részt és (talán ami a legfontosabb) nagyon korlátozva vagyok abban, hogy mi is érdekelhet igazán. Ennek ellenére a telefonom folyamatosan nyújt nekem újdonságokat, felháborodásokat, videókat, zenéket, képeket, bejegyzéseket az összes Facebook barátomtól.

Egyike az okoknak, amiért okostelefonunk van az az, hogy elkerüljük a lemaradást. Nem akarunk semmit se kihagyni abból, ami a virtuális világban zajlik. A hashtag-eket végignézzük, csak mert félünk, hogy kimaradunk valamiből. Lassan de biztosan így figyelmen kívül hagyjuk a végességünket, a korlátainkat nem érzékeljük, így a tudatalattiban kezdünk vágyakozni a tiltott gyümölcs iránt, azaz a végtelen tudás birtoklására. Ez viszont csakis Istené lehet.

„Az okostelefon magába szippant minket, mert annyira csábító, annyi mindent meg tudunk vele tenni. Egy bizonyos értelemben pedig megkér minket, hogy sokmindenre használjuk fel,” mondta Groothuis. „De az ember korlátolt. Csupán gondolhatunk annyi dologra egyszerre. Valójában átélni viszont csak egy korlátolt mennyiségű dolgot tudunk. Ezek technológiák azt akarják, hogy átkaroljuk az egész világot a Tweet-jeinkkel, Facebook üzeneteinkkel és Instagram fotóinkkal. Ehelyett pedig inkább meg kellene éljük a végességünket. Ha pedig valójában felfogjuk a végességünket és azt, hogy a jól élt élet az gondosan élt élet, ahogy Pál mondja (Efézus 5:15, Kolossé 4:5), akkor egyszerűen egyes dolgokra nem-et kell mondanunk.”

Harmadik változás: egyszerre sokkal több dologra koncentrálunk, mint kellene.

Hozzászokni a sekély barátságokhoz, egyáltalán vagy csak korlátozottan összpontosítani dolgokra, figyelmen kívül hagyni a végességünket, valósággal átéljük a minden egyszerre csinálás mítoszát. Mindent megpróbálunk egyszerre csinálni, próbálunk két irányba gondolkozni egyszerre, próbálunk két helyen lenni egyszerre, próbálunk a valós életben, de a virtuális világban is helytállni.

Ez a modern kísértés megmagyarázza, hogy miért tiltja meg Groothuis a diákjainak, hogy telefont vagy laptopot használjanak az óráin. „Szerintem egy nagyon szórakozott kultúra vagyunk, próbálunk sokmindent egyszerre elvégezni. Ezért mindig azt mondom a diákjainknak: ’Nem csinálhatsz mást egyszerre a filozófiával’”. A filozófia tanulmányozásáról nem vonhatja el a figyelmedet a tweetelés. Ha a filozófiáról ez elmondható, akkor mennyivel inkább kellene így foglalkozzunk Istennel és az imaéletünkkel? Külön figyelni Rá, és csakis Rá.

Igazából, a Szentírás arra hív el minket, hogy céltudatosan éljünk. Ha fontos, akkor egyedül és külön kell vele foglalkozni. Ami azt jelenti, hogy egyes dolgok elsőbbséget kell élvezzenek az iPhone értesítéseivel szemben.

Negyedik változás: elfelejtjük a megtestesülés örömét.

János Apostol egyik régi kézzel írott levelét olyasmivel zárja le, ami nagy jelentőséggel bír számunkra, akik most az ujjainkkal írunk: „Sok írnivalóm volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem remélem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.” (2 János 12)

Ahogy Neil Postman utalt rá, a mai technológiai kommunikációs eszközök, mint például az e-mail, inkább szellemtől-szellemnek típusú beszélgetések, mint személytől-személynek. Van belőlünk valami abban az e-mailben, de a személyiségünk nagyja nem jut át a másik személyhez a „küldés” gomb megnyomása után sem. A „kísértetünket” küldjük el egy e-mailbe. Ugyanez vonatkozik egy blog bejegyzésre is. Ezek az elkerülhetetlen korlátok a digitális kommunikálásban Isten alkotásának az elgondolásában vannak gyökerezve, mondja Groothuis.

„A keresztyénség minden egyes vallástól különbözik, kivéve a judaizmust, abban, hogy azt állitja: az univerzum jónak volt teremtve. Isten megáldja azt, és közösséget akart az emberrel. Aztán van a Megtestesülés elve. Olyasmi, mint amikor Jézus a vizet borrá változtatta – méghozzá a legjob borrá- János 2:1-12-ben. Az megtestesülés, az közösség az emberrel, és a szőlőtőke gyümölcsének élvezete, amit Jézus is megáld.”

De, kérdezem, miért van az, hogy az Apostol saját öröme kötődik a megtestesült közösséghez?

„Szerintem köze van a személyiségek megnyeréséhez,” válszolja Groothuis. „A saját személyiségünk egy kicsi része fog előjönni egy e-mail vagy egy tweet erejéig. De mi holisztikus lények vagyunk. Érzéseink vannak. Gondolataink vannak. Képzelőerőnk van. Testünk van. Különbözően nézünk ki. Különbözően fejezzük ki magunkat, például a hangsúlyunkkal. Hányszor történt félreértés online beszélgetésbe, mert ott nincs hangsúly? Mi csupán viccelődtünk, de valaki komolyan vette és megsértődött. Vagy valami komolyat mondunk és az emberek azt hiszik, hogy csak viccelünk. Tehát szerintem az öröm akkor teljes, amikor két személyiség érintkezik hanggal, érintéssel, megjelenéssel és időzítéssel. Néha eljön az az idő, amikor csak csendben kell lenni az emberekkel, vagy sírni kell velük, vagy nevetni kell velük.

Tehát a közösségi oldalak és az e-mailek nagyon hasznosak lehetnek a szemtől szembeni kapcsolatok kiegészítőiként, de nem helyettesítőiként. Tehát megkérdezem magam: a nem megtestesült kapcsolalatok kényelmei elássák a szemtől szembeni kapcsolatok örömeit? Tudom igazán értékelni a személyesen ápolt kapcsolatokat a életemben az online ápolt kapcsolatokkal szemben? Szenvednek a megtestesült kapcsolataim –a szomszédommal, a feleségemmel, a gyerekeimmel- mert elhanyagolom a szemtől szembeni beszélgetések örömét?

Ötödik változás: elveszítjük az érdekünket a gyülekezet iránt.

Elkerülhetetlen, hogy a megtestesülés örömét elfelejtve a következmények között ott vannak az üres padok vasárnap reggeleken.

A keresztyénség gyökere, Krisztus megtestesülése és a mély szemtől szembeni valóság formálja a közösségünket (2 János 12, 3 János 14), a reményeinket (1 János 3:2) és az életünket Isten előtt. Az iPhone kevés előnyt kínál itt.

„Megvan nekünk ez az egész csoportos dicsőítés, ami biblikus, és nagyon fontos, hiszen Isten azokban lakozik, akik őt dicsérik (Zsoltárok 22:4). Mikor az emberek jönnek, és a lélekben dicsőítenek akkor az az igazság, hogy a Szentlélek valójában jelen van, amit nem lehet elérni egy csoportos Skype hívással. Az a második helyen állna, az biztos. A Gyülekezet, mint Krisztus teste arra van, hogy találkozzunk és ismerkedjünk. Azért vagyunk ott, hogy egymással legyünk, dicsőítsünk együtt, bűnöket valljunk meg együtt, kommunikáljunk és felkaroljunk embereket, mutassuk meg a szeretetünket és sírjunk a sírókkal, örüljünk az örülőkkel.

Ha az elválasztott, nem megtestesült kapcsolatoknak adunk elsőbbséget, akkor elfelejtjük a szemtől szembeni gyönyörű valóságokat, mint a keresztség, az úrvacsora, zenés dicsőítés kézfelemeléssel, igehírdetés.

Tehát, tudjuk-e a megtestesült helyi gyülekezetünket értékelni? Ha pedig megjelenünk vasárnap, akkor kiesünk, a telefonunkat babráljuk, és valami érdekesebbet keresünk, valami szórakoztatóbbat, mint az Isten által kínált öröm a megtestesült közösségbe?

Hatodik változás: nem fogjuk fel a szavaink súlyát.

Túl vagyunk halmozva ezekkel a problémákkal az online világban, és kezdünk figyelmetlenek lenni mikor beszélünk.

Miért vagyunk olyan gyorsak, hogy valaki indokai felett ítélkezzünk, és miért vagyunk olyan bátrak, hogy másokat kritizáljunk? Miért mondunk online olyan dolgokat, amiket a valós életben sosem mondnánk ki? Miért van az, hogy a virtuális kommunikáció olyan könnyen kihozza belőlünk a megvetést?

Elég buzgó voltam ahhoz, hogy megkérdezzem Groothuis professzort erről, ő pedig a válaszával a megtestesületlenséghez tért vissza. Mikor másokkal beszélünk online, akkor gyorsan elfelejtjük, hogy azok is lelkek, gyorsan elfelejtjük, hogy „örökké élő lelkekkel kommunikálunk,” mondta. Nem szemtől szembe lenni – szórakozott elmék próbálnak több dolgot csinálni egyszerre – előhozza a felelőtlen és túlzottan kritikus beszédünket.

„Becsületesek kell maradnunk online is. Imádkozva kell tegyük ezt is. Az impulzusoknak ellen kell állni. Én sem tudom mindig megtenni. Nem egy Facebook bejegyzésemet töröltem már”, mondta. „De tartsd észbe, hogy ezt is Isten színe előtt teszed és örökké élő lényekkel beszélsz. Az emberek sorsára vagyunk hatással, akár egy Twitter üzenettel is. Szerintem, ha ezeket szem előtt tartjuk, akkor kevésbé valószínű, hogy felelőtlenekké váljunk. A rosszaság és felelőtlenség szörnyű betegségek a mai társadalomban. A Szentírás annyi helyen említi, hogy vigyázzunk a szavainkra. A Példabeszédek újra és újra megemlíti: Példabeszédek 10:19-21, 17:27. De ezek a mai technológiák engedik, hogy végtelenségig beszéljünk. Nem fizikailag hallható hang, de az is valamilyen üzenet."

„Szerintem szükségünk van arra, hogy többet szerkesszük magunkat," mondta, „és rájöjjünk, hogy a közvetített beszédnek hatalmas előnyei vannak, de bizony hátrányai is."