Mindennapi áhítatok

2022. augusztus 26., péntek

Igehely: Zak 8:1-23; Kulcsige: Zak 8:7 „Ezt mondja a Seregek Ura: Íme, én kiszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről.”

Isten áldásai gazdagok és csodálatosak, elérhetőek mindazok számára, akik benne bíznak. Zakariás kortársainak bátorításra és bizonyosságra volt szükségük. A templom újjáépítésének lassú előrehaladása miatti kétségeskedés bénította őket.

2022. augusztus 25., csütörtök

Igehely: Hag 2:10-23; Kulcsige: Hag 2:23 „Így szól a Seregek Ura: Azon a napon a kezembe veszlek téged, Zerubbábel, Sealtíél fia, én szolgám – így szól az Úr –, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki! – így szól a Seregek Ura.”

Isten szeretetteljes fegyelmező és helyreállító munkáját ma is meg kell értenie és magáévá kell tennie minden keresztyén embernek. Az Ő helyreállító munkája életet mentő, kegyelmes cselekedet.

2022. augusztus 24., szerda

Igehely: Ezsd 5:6-17; Kulcsige: Ezsd 5:11 „Ők azonban ilyen szavakkal feleltek nekünk: Mi a menny és föld Istenének a szolgái vagyunk, és újjáépítjük ezt a templomot, amely sok évvel ezelőtt épült. Izráelnek egy nagy királya kezdte építeni, és be is fejezte.”

Ahogy a templom újjáépítése megkezdődött, hivatalos vizsgálat indult el annak érdekében, hogy a helyi kormányzó megtudja, mi is történik igazán.

2022. augusztus 23., kedd

Igehely: Hag 2:1-9; Kulcsige: Hag 2:4 „Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura.”

Azokban a régi időkben az ördög azon volt, hogy megakadályozza a zsidókat abban, hogy felépítsék a templomot. Ma meg akarja akadályozni a hívőket abban, hogy az evangéliumot hirdessék.

2022. augusztus 22., hétfő

Igehely: Ezsd 5:1-5; Kulcsige: Ezsd 5:5 „De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, ezért nem akadályozták őket, míg jelentés nem ment Dáriushoz, és levélben válasz nem érkezett rá.”

Több mint egy évtizede leálltak a templom építkezési munkálatai, nem mozdult semmi a templom újjáépítése terén. A kudarc és a csalódás érzete ott lappangott az igazi hívők szívében, ahogy elhaladtak a létesítmény mellett.

2022. augusztus 21., vasárnap

Igehely: Zak 7:1-14; Kulcsige: Zak 7:12 „Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a régebbi prófétákkal. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura.”

Zakariás emlékezteti a népet arra, ahogy atyáik rutinból gyakorolták vallásukat, de nem hallották meg Isten szavát, és nem engedelmeskedtek neki szívből. Ez volt a fő oka annak, hogy Jeruzsálem és a templom is elpusztult.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 14:12–17 Kulcsige: Jn 14:13-14 „Amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.”

Az Úr Jézusnak van egy különleges ígérete számunkra: hozzá fordulhatunk a kéréseinkkel. Mindazt, ami megegyezik akaratával, és amit megígért az övéinek, bátran kérhetjük az Ő nevében. Biztat, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk (Mt 7:7–11). Van, hogy Isten nem úgy hallgatja meg kéréseinket, ahogy mi azt szeretnénk, de mindig meghallgatja. Van, hogy nem úgy kapjuk meg, ahogy azt elgondoltuk, és nem akkor, amikor mi akartuk. De Ő jobban tudja, hogy mikor mire van szükségünk, és biztosan a javunkat akarja.