Igehely: Lk 20:41-47; Kulcsige: Lk 20:44 „Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?”
A nagy konfrontáció záróakkordjaként most az Emberfia a „vizsgáztató”. Látszólag az elsőbbséget firtatja, valójában azonban Jézus valamennyi vitában önmaga messiási voltáról beszél. A kérdés ugyanis Izráel messiási váradalmának – egymással feszültségben álló – kettősségére utal.
Igehely: Lk 20:27-40; Kulcsige: 20:36 „Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.”
Temetők kapuján gyakorta olvasható felirat: „Feltámadunk!” Mégis gyakran hallani: „…nem jött vissza onnan senki”! Nem hisznek a halál utáni életben. Így volt ezzel már Athén „haladó” értelmisége is (ApCsel 17:32); szintúgy a szadduceusok, „akik tagadják, hogy van feltámadás”.
Igehely: Lk 20:20-26; Kulcsige: 20:26 „Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.”
„Szabad-e a császárnak adót fizetni?” Újabb kérdés, újabb cselvetés. A buktató valóban óriási, és csak Isten Fia, – akiben „van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2:3) - tud ilyen gúzsbakötött helyzetben megfelelni.
Igehely: Lk 20:9-19; Kulcsige: Lk 20:14 „De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!”
Jézus – a hatalma jogszerűségét firtató – igazoltatási szándékot előbb visszautasította. Most – két példázatban – mégis rávilágít arra, hogy Neki van a legtöbb joga; mi több: Ő az egyetlen az isteni jogokon belül. Az első példázat a gonosz szőlőmunkásokról szól.
Igehely: Lk 20:1-8; Kulcsige: Lk 20:3 „Ő pedig így válaszolt nekik: Én is kérdezek tőletek valamit, mondjátok meg nekem.”
A kérdés-felelet ősidők óta a tanítás-tanulás elévülhetetlen eszköze. Ám kérdezni nemcsak az ismeretszerzés őszinte szándékával lehet. Jusson eszedbe „az ősi kígyó” (a paradicsomban): már az ártatlannak látszó kérdése is gyilkos szándékú hazugság! (1Móz 3:1) …De sokféle lehet egy kérdés indoka!
Igehely: Lk 19:41-48; Kulcsige: Lk 19:46 „Ezt mondva nekik: Meg van írva: »Az én házam imádság háza lesz«, ti pedig rablók barlangjává tettétek.”
Az Emberfia „saját világába jött”. Vele „elközelített az Isten országa”. Hatalmas volt beszédben (Mt 7:29), hatalmas cselekedetben (Mt 21:23) – mindhiába (?). Milyen fájdalmas. Hiába a csodák Messiásra mutató jelei.
Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”
Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.