Mindennapi áhítatok

2021. szeptember 2., csütörtök

Igehely: Zsid 5:9 „És miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.”

Üdvösségünk ingyenes, de nem olcsó. Megváltónk életével fizetett érte, hogy mi csak elfogadhassuk. A ma reggeli igénkben három fontos kifejezés áll előttünk: a.) „miután tökéletességre jutott”, b.) ő lett „örök üdvösség szerzője”, c.) „mindazoknak, akik engedelmeskednek”.

2021. augusztus 31., kedd

Igehely: Zsid 5:7 „Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.”

Jézus Krisztus már földi életében megkezdte főpapi munkáját közbenjáró imádsága által. Az Ige azt mondja, hogy ezt „könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között” tette. Nagyon megragadó. Nem azért, mert Jézus Krisztus félt, vagy megakart volna szabadulni a szenvedéstől.

2021. augusztus 29., vasárnap

Igehely: Zsid 5:1-4; Kulcsige: Zsid 5:4 „Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztséget, csak az, akit Isten hív el, mint Áront is.”

A Zsidókhoz írt levél írója folytatja a párhuzamot az Ó- és Újszövetség között, és a szövetségekben működő papság között. Jézus Krisztus az igazi főpap, mert tökéletes személy és tökékéletes munkát végzett megváltásunkért.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 13:42–52 Kulcsige: ApCsel 13:49–50 „Az Úr igéje pedig elterjedt az egész tartományban. De a zsidók felingerelték ellenük a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból.”

A tiszta evangélium, az Isten élő igéje megérinti és válaszadásra készteti a hallgatót. Pál és Barnabás a zsinagógában az Írásokból kiindulva, a Szentlélektől kapott bölcsességgel magyarázták Krisztust. Sokan voltak, akik hittek, másokban pedig féltékenység ébredt. Nem olvasunk arról, hogy a pozitívan és negatívan reagálók mellett lett volna egy jelentős tömeg, akiket a Krisztusról szóló evangélium hidegen hagyott volna.