Igehely: Mk 10:41-45; Kulcsige: Mk 10:45 „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Egyik tanítvány sem volt különb Jakabnál és Jánosnál: mind úgy akartak nagyok lenni, hogy a többiek fölött uralkodnak. Mi is ugyanígy gondolkodunk: a legtöbb vállalkozás, szervezet és intézmény a személyes siker alapján méri a nagyságot.
Igehely: Mk 10:35-40; Kulcsige: Mk 10:38 „Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?”
Amikor az Úr Jézus „kiitta a poharat”, akkor elviselte helyettünk Isten haragját (Ézs 51:22; Mk 14:36). A keresztség a szenvedése és halála, amely vízáradatként zúdult rá, és elborította Őt (Jón 2:4). A bemerítés a pohár kiivásának látható bizonyítéka.
Igehely: Mk 10:32-34; Kulcsige: Mk 10:33 „Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak.”
Az evangélium alappillérét olvashatjuk a 33–34. versben. Mindhárom szinoptikus evangéliumban háromszor ismétli meg az Úr Jézus a szenvedéséről szóló próféciát.
Igehely: Mk 10:28-31; Kulcsige: Mk 10:31 „De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.”
A mindenkori tanítványok kérdését tette fel Péter: „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz?” (Mt 19:27). Minden tanítvány vágya, hogy jutalomban részesüljön istenfélelméért: „Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát” (Zsolt 116:1).
Igehely: Mk 10:17-27; Kulcsige: Mk 10:23 „Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!”
A gazdag ifjú úgy gondolta, hogy az örök életért tennie kell valamit: „mit tegyek, hogy elnyerjem?” Az Úr Jézus rámutat arra, hogy senki sem tud elégséges jó cselekedetet tenni, hiszen egyedül Isten jó.
Igehely: Mk 10:13-16; Kulcsige: Mk 10:14 „Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
A történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik, amely az Úr Jézus csodatételeit szokta bevezetni: „kisgyermekeket vittek hozzá”, mint máskor bénát, vakot, beteget. A gyermek sorsa ugyanolyan reménytelen az Úr Jézus nélkül, mint a gyógyíthatatlan betegé.
Igehely: Hab 2:1–4 Kulcsige: Hab 2:3 „Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”
Habakuk próféta csalódott és türelmetlen, mert úgy tűnik neki, hogy Isten nem hallgatta meg a kérését (Hab 1:2). Az Úr válasza viszont jelzi, hogy az ő tudtán kívül már az Úr elkezdett válaszolni (Hab 1:5–11). A káldeusok (babilóniaiak) jönnek megbüntetni Izráelt. Isten válaszára Habakuk megint panasszal felel: „Bűnösebb néppel bünteted népedet? Miért tűnik úgy, hogy a gonosz megússza büntetés nélkül?” De most a próféta lelki őrhelyére, az ima bástyájára áll, és várja Isten kijelentését panasza dolgában.