Mindennapi áhítatok

2021. január 29., péntek

Igehely: Mk 4:30-34; Kulcsige: Mk 4:30 „Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?”

Ezen a héten szinte minden reggel a mezőgazdaságból vett példából tanulunk. Ez a példázat is a vetéssel kapcsolatos. Míg az elsőnél a hangsúly a talaj minőségén van, a másodiknál a vetés növekedésének titkát láttuk (magától terem), mai példázatunkban a végeredményen van a hangsúly.

2021. január 28., csütörtök

Igehely: Mk 4:26-29; Kulcsige: Mk 4:28 „Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.”

Jézus nagyon sok példázatot mondott az Isten országáról, de ez az egyetlen, amely Márk evangéliumán kívül egyikben sem található. A választott nép tudta, hogy eljön a Messiás és az Ő uralma. Várták a megígért Szabadítót és a szabadítását.

2021. január 27., szerda

Igehely: Mk 4:21-25; Kulcsige: Mk 4:24” „Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak. 

A felolvasott szakasz Jézus több mondását is tartalmazza. Szól a lámpásról és annak rendeltetésszerű használatáról, az elrejtett dolgok napvilágra kerüléséről, a mértékről, és arról, hogy akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

2021. január 25., hétfő

Igehely: Mk 4:10-12; Kulcsige: Mk 4:12 „hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak.”

Jézus tanításának jellegzetes formája a példázat. Megváltónk a gyakorlati életből vett egy történetet, amit elmondott, és ezzel szemléltetett egy igazságot, vagy éppen Isten országának titkait.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 16:35–40 Kulcsige: ApCsel 16:36 „Az elöljárók azt a parancsot küldték, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!”

A Filippiben végzett missziómunka miatt Pál és Szilász igazságtalanul szenvedett, és börtönbe kerültek. Közben a börtönőr megtért, és háznépével, akik hittek, be is merítkeztek még azon az éjszakán. A város elöljárói másnap megüzenték a börtönőrnek a törvényszolgákon keresztül, hogy bocsássa szabadon az apostolokat. De mivel nyilvánosan megverték, és börtönbe zárták őket ítélet nélkül, pedig római polgárok voltak, ezt Pál és Szilász nem hagyta annyiban. Azt kérték, hogy jöjjenek el az elöljárók, és maguk vezessék ki őket, ne titokban bocsássák el, mint valami gonosztevőket.