Mindennapi áhítatok

2020. április 14., kedd

Igehely: 1Pt 3:17-22; Kulcsige: 1Pt 3:18 „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint.”

Jézus Krisztus küldetésének célja, hogy Istenhez vezessen minket. Úgy vezet, hogy előttünk jár. Azt olvastuk, hogy halálra adatott test szerint, és megeleveníttetett Lélek szerint. Amennyiben Őt követve Istenhez akarunk jutni, úgy nekünk is hasonló utat kell bejárni. A Római levél 12.

2020. április 13., hétfő

Igehely: Mt 28:11-20; Kulcsige: Mt 28:19-20 „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

A nagy misszióparancs először is azért nagy, mert aki kihirdette, azé minden hatalom mennyen és földön. Tehát közvetlenül Tőle jön, ezért mindazok, akik Őt Úrnak valljuk, nem hanyagolhatjuk el a teljesítését. Azonnal neki kell látni a végrehajtásnak.

2020. április 11., szombat

Igehely: Mt 27:57-66; Kulcsige: Mt 27:64 „Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.”

Beesteledett. A Mester meghalt. A nép hazament. A gonosz lenyugodott. A 11 tanítvány, nem tudjuk, hol lehet, és akkor lép elő az Atyától arra rendelt titkos tanítvány, hogy tisztességet tegyen Mesterének. A tanítvány, aki még a „tű fokán át” is bemegy az Isten országába.

2020. április 10., péntek

Igehely: Lk 23:26-32; Kulcsige: Lk 23:31 „Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?”

Az álmatlanság, megalázás, kínzás és bűneink terhétől gyötört drága Megváltónk már képtelen a fából ácsolt durva keresztet cipelni. Talán a tanítványok valamelyikét kényszerítették volna, hogy vigye, de ők elfutottak. Így egy idegennek jutott ez a kiváltság.

2020. április 9., csütörtök

Igehely: Mt 27:1-2,11-26; Kulcsige: Mt 27:22 „Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele!”

A leírt helyzetben Pilátusnak nincs könnyű dolga. Kezében két ember élete. Az egyikről tudja, hogy bűnös, ugyanakkor felismeri a valóságot, hogy akinek halálát követelik, semmi vétket nem követett el.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gazdag ember szeretett volna egy tökéletes festményt a béke témájában. Több festő is elküldte a művét neki. Csendes tájak, gyönyörű naplementék, mezőn legelésző állatok kerültek vászonra. Egy kép azonban kitűnt a többi közül. A háttérben nagy vihar tombolt, az előtérben veszélyes vízesés zuhogott éles sziklák között. Egy fa nőtt ki az egyik szikláról, egyik ága kinyúlt magasan a vízesés fölé. Egy madárka fészket épített ezen az ágon. A vihar közepette nyugodtan és zavartalanul pihent.