Mindennapi áhítatok

2025. január 29., szerda

Igehely: Mk 4:35–41 Kulcsige: Mk 4:39 „Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.”

Márk evangéliumában tovább haladva, az Isten országát illusztráló példázatokat egy újabb sorozat demonstratív, hitébresztő csoda követi. A 4. részben megörökített tanítások egy tengerpart közelében horgonyzó hajóról hangzottak el.

2025. január 28., kedd

Igehely: Mk 4:26–34 Kulcsige Mk 4:31-32 „Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.”

A házon belüli képek után Jézus ma ismét a szántóföldek felé tereli figyelmünket, hogy ezúttal az Isten országa növekedését szemléltesse. Bemutatja, hogy az új életünkben tapasztalt fejlődés titokzatos, de magától értetődő, látványos és valóságos.

2025. január 27., hétfő

Igehely: Mk 4:21–25 Kulcsige: Mk 4:21 „Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?”

„Akinek / Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!” (9.v., 25.v.) – Ezzel az ismétlődő figyelmeztetéssel jelzi Jézus, hogy folytatja az Isten országáról szóló példázat-sorozatot. Majd ráerősít: „Vigyázzatok, hogy mit hallotok” (25.v.) ki abból, amit mondok!

2025. január 26., vasárnap

Igehely: Mk 4:10–20 Kulcsige: Mk 4:20 „A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.”

Jézus Krisztus egy nagyon egyszerű üzenet hirdetésével kezdte földi szolgálatát: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15).

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).