Mindennapi áhítatok

2018. június 18., hétfő

Igehely: Ef 2:14-22; Kulcsige: Ef 2:19 „Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek.”

Az efezusi levél üzenetének fő tartalma: a pogányok elhívásának „titka” a választott néppel szemben. Jézus Krisztus áldozatával végérvényesen lerontotta a válaszfalat e két nemzetség között. Ezzel érvénytelenné tette a törvény ítélő hatalmát, és megszüntette annak elválasztó erejét (Gal 3:13).

2018. június 17., vasárnap

Igehely: Zsid 1:1-14; Kulcsige: Zsid 1:5 „Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”?”

A jelzett igeszakasz Istent atyai szerepében mutatja be. Számunkra úgy fogható fel leginkább Isten, ha egy szerető apához hasonlítjuk. Az Ószövetség 13 alkalommal a „Mi Atyánk” kifejezéssel utal Istenre.

2018. június 16., szombat

Igehely: 1Jn 4: 9-11; Kulcsige: 1Jn 4:10 „Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.”

Szüleim és nagyszüleim bizonyságtételére emlékezem. A ’80-as évek elején Isten Lelke keresésre indította őket. Sorba járták a különféle gyülekezeteket, és keresték az élő igét.

2018. június 15., péntek

Igehely: 2Pt 3:14-18; Kulcsige: 2Pt 3:15 „A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint.”

A végtelen hosszú, de a hosszú nem feltétlenül végtelen. Ne gondold, hogy Isten hosszútűrése végtelen. Nem az! Egy napon lejár! Nem ülhetsz karba tett kézzel, miközben Istennel való viszonyod rendezetlen. Isten hosszútűrése nem a te jogod. Nekünk nincs jogunk követelőzni!

2018. június 14., csütörtök

Igehely: Jón 4:1-11; Kulcsige: Jón 4:2 „Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet.”

Ma, amikor kilépsz az ajtódon, és találkozni fogsz a bűn miatt mélyre süllyedt emberekkel, természetes reakcióid az ítélkezés irányába fognak sodorni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A sze­re­tet és a sze­líd­ség nem zárja ki az ostor, a bot – vagy­is a ke­mény, ér­zel­mek­kel fű­tött dor­gá­lás – al­kal­ma­zá­sát. Sőt! Van­nak hely­ze­tek, ami­kor ezek­hez kell fo­lya­mod­ni, szó sze­rin­ti ér­te­lem­ben is. Ha eze­ket az esz­kö­zö­ket „a sze­re­tet kar­já­val moz­gat­ják” (C.H. Spur­geon), abból nem ke­let­kez­het kár. Csak az az ember tud he­lye­sen bánni ezek­kel az esz­kö­zök­kel, aki előbb ön­ma­gát fe­nyí­ti és fe­gyel­me­zi meg, aki fo­lya­ma­tos os­to­ro­zás alatt áll. Ne­künk is min­dig ke­zünk ügyé­ben van a „bot”. Tud­juk-e ren­del­te­tés­sze­rű­en hasz­nál­ni?