Mindennapi áhítatok

2018. június 5., kedd

Igehely: 2Kor 12:1-12; Kulcsige: 2Kor 12:9 „De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”

Pál apostol ismert egy embert – feltehetően ő maga volt – aki elragadtatott a harmadik égig, a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket. Ebben a különlegesen nagy kegyelemben azért részesült, mert az Úr nagy feladatokat bízott rá az Isten országának terjesztésében.

2018. június 2., szombat

Igehely: Gal 4:12-20; Kulcsige: Gal 4:16 „Most pedig az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?”

Első ottléte alatt, Pált testi erőtlenség sújtott Galáciában. Ez azonban nem vált hátrányára a missziónak, mert Isten felhasználta ezt a helyzetet, hogy áldásait kiárassza. A hirdetett Igét az emberek örömmel fogadták. A Jézus Krisztusban való hit által elnyerték bűneik bocsánatát.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a rom­lás és rom­bo­lás mos­ta­ná­ban! Szük­ség van építő em­be­rek­re, ve­ze­tők­re. Mit ta­nul­ha­tunk Jót­ám­tól?

Ő Is­ten­nek akart tet­sze­ni. Ez szép és jó dolog, hasz­nos. Így élni di­csé­re­tes, kí­vá­na­tos. Min­den em­bert erre te­rem­tett Isten. Ami­kor erre tö­re­ke­dünk, áldás lesz az éle­tün­kön.

Tö­rő­dött Isten há­zá­val, épí­tet­te és szé­pí­tet­te azt. Ez szép és jó hoz­zá­ál­lás. Isten haj­lé­ka kell, hogy épül­jön, le­gyen nagy ha­tást gya­kor­ló. Az em­be­rek­nek öröm ilyen he­lyek­re jönni.