Mindennapi áhítatok

2018. május 26., szombat

Igehely: Ef 1:1-14; Kulcsige: Ef 1:13 „Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel.”

Pál apostol felsorolja azokat a lelki áldásokat, amelyek biztosítva vannak mindazoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban. A mennyei világ áldásaiban részesülni a legnagyobb kiváltság, amit csak el lehet képzelni ebben a földi életben.

2018. május 25., péntek

Igehely: ApCsel 15:4-12; Kulcsige: ApCsel 15:8 „A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk.”

A megtért zsidók és a megtért pogányok több területen is különböztek egymástól. A különbségek hangoztatásával feszültségek keletkeztek, ugyanakkor az evangélium üzenetének a terjesztése is veszélyeztetve lett.

2018. május 24., csütörtök

Igehely: ApCsel 19:1-7; Kulcsige: ApCsel 19:6 „És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szentlélek, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak.”

Ebből az igéből látható, milyen szoros kapcsolat van a Szentlélek és a Jézus személye között. Csak azok kaphatják meg a Szentlelket, akik hallottak Jézusról és hisznek benne. Az igazi hit magába foglalja a Jézus Krisztusba vetett bizalmat és a készséges engedelmességet parancsolatai iránt.

2018. május 23., szerda

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Gal 5:5 „Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.”

Isten az, aki megbocsáthatja az emberek vétkeit, mert a bűn Isten ellen irányul. De akik megtapasztalták bűneik bocsánatát, és vették a Szentlélek ajándékát, eszközök lehetnek Isten kezében, hogy mások is átélhessék a bűntől való szabadulás csodáját.

2018. május 21., hétfő

Igehely: Ez 36:22-28; Kulcsige: Ez 36:26 „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.”

Olyan ígéretet adott Isten a népének, amely magába foglalja az újjászületés gondolatát. Amíg Isten nem ad egy ilyen méretű változást az ember életébe, addig képtelen az Ő akarata és tetszése szerint élni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 27:5–9 Kulcsige: 2Krón 27:6 „Nagy hatalomra tett szert Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt.”

Jótám áldott király volt, jó vezető, aki maradandó dolgokat tett. Mi volt a titka? „És hatalmassá lett Jótám, mert állhatatosan Istenének, az Úrnak az útján járt” (6.v.). Ez a titok nyitja.

Harcolt a bűn és a rossz ellen. Ez a nemes harc, amiről Pál apostol beszél (2Tim 4:7).