Igehely: 2Sám 5:17–25; Kulcsige: 2Sám 5:23 „Ekkor Dávid megkérdezte az Urat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük.”
Dávid harcolt a filiszteusok ellen, mert megtámadták őt. Dávidnak nem volt szándékában harcolni, ezért megkérdezte az Urat, hogy egyáltalán szálljon-e harcba velük. Az Úrtól várta a tanácsot, a vezetést, de a győzelmet is. Az Úr igennel válaszolt, és így győzött.
Igehely: 2Sám 5:6–12; Kulcsige: 2Sám 5:10 „Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene.”
Dávid elfoglalta a honfoglalás után még a jebusziak birtokában maradt sziklavárat. Ez a saját területe lett, így lakhely és település szempontjából nem függött egy törzs kegyeitől sem, még a magáétól, a Júda törzséétől sem. Ez lett a későbbi Jeruzsálem, az ország fővárosa.
Igehely: 1Sám 25:23–33; Igehely: 1Sám 25:28 „Bocsásd meg azért szolgálód hibáját, mert a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Úr, hiszen az Úr harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz.”
A ránk következő héten több alkalommal is ószövetségi csatákról, háborúkról fogunk olvasni. Ezekből nem csupán történeti információkat, nem is haditechnikai ismereteket kapunk, hanem a lelki éle-tünkhöz és lelki harcainkhoz tanácsokat, alapelveket.
Igehely: Zsolt 24:1–10; Kulcsige: Zsolt 24:8 „Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban.”
A mi Urunk a Seregek Ura. Legyőzhetetlen, ezért mindig győzelemre vezeti azokat, akik vele járnak. Az Ószövetségben számos példa van erre. Saul király akkor vét nagyot, amikor a győzelmet önmagának tulajdonítja, oszlopot emel önmagának.
Igehely: 2Móz 13:17–22; Kulcsige: 2Móz 13:17–18 „Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.”
„Megvan az ideje a harcnak és a harc kerülésének” (Préd 3:1). Felső tagozatosként belekerültem több olyan helyzetbe, aminek verekedés lett a vége. Az iskolában a verekedést nem nézték el. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor ki kellett állnom magamért.
Igehely: 1Sám 17:41–51; Kulcsige: 1Sám 17:47 „És megtudja az egész egybegyűlt sokaság, hogy nem karddal és lándzsával szabadít meg az Úr. Mert az Úr kezében van a háború, és ő ad a kezünkbe benneteket.”
Talán a legismertebb bibliai történetek egyike áll előttünk. Gyorsan el tudjuk mondani fejből, hogy mi történt, és lapozhatnánk is tovább.
Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”
Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.