Mindennapi áhítatok

2024. augusztus 30., péntek

Igehely: ApCsel 28:23–28; Kulcsige: ApCsel 28:28 „Vegyétek tehát tudomásul, hogy a pogányoknak küldetett el Istennek ez az üdvössége. Ők pedig meg is fogják azt hallani.”

„A történelem nem ismétli önmagát” – mondták a régiek. Csak sokszor szinte ugyTudjátok hát meg, hogy a pogányoknak küldetett az Istennek ez üdvössége, és ők meg is hallgatják.anaz történik. – tehetjük hozzá.

2024. augusztus 28., szerda

Igehely: Lk 7:18–23; Kulcsige: Lk 7:22 „Ezért így válaszolt nekik: «Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.»”

Vannak olyan élethelyzetek, amikor a hívő emberre rátör a kétség. Egy-egy mély válsághelyzet alapvető kérdéseket hoz felszínre, amiről talán mi magunk sem tudtuk, hogy a szívünk mélyén ott van. Ilyen helyzet volt Jánosnak a börtön.

2024. augusztus 27., kedd

Igehely: Róm 10:1–13; Kulcsige: Róm 10:4 „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.”

Milyen sok félreértésre adott már okot, ha valaki egy-egy Bibliából kiragadott részt próbált a hit zászlajára tűzni, és mindenek feletti igazságként hirdetni! Mózes azt mondta: „Prófétát támaszt atyádfiai közül Istened, az Úr, olyant, mint én, őreá hallgassatok” (5Móz 18:15)!

2024. augusztus 26., hétfő

Igehely: Jn 1:14–18; Kulcsige: Jn 1:14 „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Az emberi történelem egyik legcsodálatosabb, de mindenképpen a legfelfoghatatlanabb napja érkezett el, amikor Jézus idejött a földre. Az IGE lett testté, a teremtő, átformáló, ellenállhatatlan és megmásíthatatlan IGE.

2024. augusztus 25., vasárnap

Igehely: Ef 6:10–20; Kulcsige: Ef 6:11 „Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.”

Minden veszélyes szakmának megvan a maga kötelező védőöltözete. A tűzoltó nem azért vesz tűzálló ruhát, mert annál nincs kényelmesebb, hanem mert ebben tud úgy menteni, hogy túl is élje. A katona sem divathóbortot követ, amikor harci díszbe öltözik, csak azt teszi, amit tennie kell.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 20:4–23 Kulcsige: 2Krón 20:17 „Nektek nem is kell majd harcolnotok, csak veszteg állnotok és néznetek, hogyan szabadít meg benneteket az Úr. Ne félj és ne rettegj, Júda és Jeruzsálem! Holnap vonuljatok ellenük, mert veletek lesz az Úr!”

Amikor Istenre tekintünk, akkor ez minden, amit tehetünk. Ez a legtöbb és a legjobb is. Így lesz siker, előrehaladás, győzelem, megmaradás, élet. Hogyan lehetünk ilyenek, mit kell tennünk ezért?

Kiáltsunk Istenhez (4–13)! Jósáfát összehívta a népet imádkozni és böjtölni. Ez a legfontosabb, ez az, ami megerősít, ilyenkor ad Isten vezetést és segítséget. A király vezette az imaórát, ő készült imádkozni, és buzdította az embereket is imára. Így kell megoldani nehéz helyzeteket: imádkozva. Legyen nekünk is ez az erősségünk!