Mindennapi áhítatok

2024. április 25., csütörtök

Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”

Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül.

2024. április 22., hétfő

Igehely: Mt 21:18–22; Kulcsige: Mt 21:19 „Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa.”

Gyümölcstelen fügefához hasonlít annak az embernek az élete, aki nem dicsőíti Istent. Ilyen haszontalan fügefa az olyan gyülekezet is, amely Isten házát nem imádság házának tekinti.

2024. április 21., vasárnap

Igehely: Mt 21:12–17; Kulcsige: Mt 21:13 „És ezt mondta nekik: Meg van írva: «Az én házamat imádság házának nevezik», ti pedig rablók barlangjává teszitek.”

Jézus már nagyon fiatalon ragaszkodott a jeruzsálemi templomhoz, és erős vonzalmat érzett az Atya háza iránt. Tizenkét éves korában, amikor lemaradt a szüleitől, és megtalálták a templomban, így válaszolt aggódó szüleinek: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (Lk 2:49).

2024. április 20., szombat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kor 10:1–6 Kulcsige: 2Kor 10:1 „Krisztus szelídségével és gyöngédségével kérlek titeket én, Pál, aki – némelyek szerint – szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távollétemben erélyes vagyok hozzátok.”

A sze­líd ember ke­mé­nyen har­col. Tudja, hogy a test­ben való lét min­den pil­la­na­ta az el­bu­kás le­he­tő­sé­gét rejti, ezért arra tö­rek­szik, hogy ne test sze­rint éljen, és ne testi módon ha­da­koz­zon. A bűn elő­ször a gon­do­la­tok­ban keres fész­ket, majd onnan ki­in­dul­va ural­ja le az ér­ze­lem­vi­lá­got, a test tag­ja­it. Ezért a hívő ember el­ső­sor­ban a saját gon­do­la­ta­i­val vívja meg a har­cot, azo­kat igyek­szik fog­lyul ej­te­ni a Krisz­tus irán­ti en­ge­del­mes­ség­re. Nem kicsi küz­de­lem ez!