RMBGySz*

110 éve avatták diakónussá Ilonka Mihályt (1885-1937)

A hótól borított, letarolt mezők fölött fagyos szellő suhan végig nyomtalanul, amely meglobogtatja a székelyföldi baptista ifjúság félárbocra eresztett gyászlobogóját. Harangzúgás helyett a lelkek harangja zúg a koporsót körülálló, hatalmas tömeg lelkében. A koporsó mellett összetört testű és lelkű özvegy és 10 árva zokogja az elmúlás nehéz fájdalmait, amelyre mintegy visszhangként a gyászoló tömeg felcsukló zokogása felel. – írta Kudelász Nándor, a székelyföldi baptista ifjúság területi titkára Az Üdv Üzenete 1938/2. számában. A koporsóban az 53 éves korában elhunyt Ilonka Mihály sok munkában és súlyos betegségben meggyötört teste feküdt. A halálhír, bár nem volt váratlan, mélyen megdöbbentette az egész magyar baptista közösséget, hiszen a székelyföldi misszió országos feladatokkal is megterhelt oszlopától kellett egy időre búcsút venni.

Ilonka Mihály 1885. január 20-án született Homoródszentmártonban. A húszas évei elején járva hallotta meg az evangéliumot, és 1909-ben, a Kozma Imre által történt bemerítésével csatlakozott a szülőfalujában működő, kislétszámú baptista gyülekezethez. Azévben került Lőrik István úttörő misz- sziómunkás, lelkipásztor a Székelyföldre, ahol akkor még csak mindössze tíz kicsiny gyülekezet működött. Lőrik István nagyszerű munkatársra talált a  fiatalemberben, akinek szíveben ott égett a lélekmen- tés vágya, a gyülekezet iránt érzett buzgó szeretet. 1911-ben Ilonka Mihály már a gyülekezet vezetőjeként szorgalmazta egy imaház felépítését Homoródszentmártonban, a következő évben pedig diakó- nussá avatása is megtörtént. Az Úrtól kapott felelősségtudata és missziós látása túlterjedt szülőfaluja határain, és átfogta az egész Székelyföldet. Lőrik Istvánnal és másokkal együtt teljes erőbedobással vitte az evangéliumot, és kivételes gyengédséggel  és határozottsággal egyengette a megalakuló gyülekezetek, a leendő munkatársak útját a lelki érettség felé. 

A Békehírnök 1912. december 15-i számában felhívást tett közzé Egy kiáltás Erdélyből címmel, melyben felszólította a magyarországi lelkimunkásokat, hogy vegyék pártfogásukba a székelyföldi missziót, és segítsenek a kiterjedt területen zajló szolgálatban. A felhívás nem maradt válasz nélkül, ám a világháború kitörése jelentős csapást mért a nagy lendüle-tet vett baptista misszióra is. A férfiak sokaságával Lőrik István is kénytelen volt katonai szolgálatot teljesíteni, így a megkezdett munka terhe egyszeriből, szinte teljes egészében Ilonka Mihály vállaira nehezedett. Őt ugyanis nem sorozták be, mivel egy súlyos műtét következtében már évekkel korábban rokkant lett az egyik lábára. Ez a fizikai korlátoltsága nem volt akadály abban, hogy felvállalja az egész Udvarhely-szék misszióját, a meglévő gyülekezetek gon- dozását. Egyik feljegyzéséből tudjuk, hogy egyetlen év alatt 10.055 kilométert utazott vonattal, gyalog (beteg lábbal!) megtett 1342 kilométert, alámerített 91 tagot, életre hívott hét új misszióállomást, kétezer darab vallásos iratot és Bibliát juttatott el az érdeklődőknek.

A háborút lezáró trianoni diktátum következtében az erdélyi magyar baptista közösség is kénytelen volt új, immár a budapesti központtól független szervezeti formát keresni magának. Újra kellett szervezni a missziót, létrehozni és munkába állítani a különböző alegységeket. Ilonka Mihály továbbra is a székelyföldi lelki munkát tartotta legfőbb szívügyének, ezért újra segélykérő cikket írt. A székelyföldi misszióról című írás az előző évben indult Szeretet lapban jelent meg, 1922. márciusában: A missziói munka a Székelyföldön az 1900. év után indult el említésre méltó eredménnyel, és a legszebb eredményt a Székelyföld közepén, Udvarhely megyében érte el, amely bár a legkisebb az említett megyék között, több hívő él ott, mint a Székelyföld összes más megyéiben. A homoródszentmártoni munkáskör hét vármegyére terjedt ki 63 állomással és 452 taggal (…). E nagy területen egy munkás végez állandó lelkimunkát odaadó hűséggel és szorgalommal (…). A mi kedves Megváltónknak az az akaratja, hogy az ő népe, mint a hegyen épített város, messze kiemelkedjen erkölcsben, szeretetben más népek közül, és mint a gyertya világítson a bűn sötétjében tévelygő emberiségnek. A kedves vezető testvérek figyelmét felhívjuk a székelyföldi misszióra, és az Úr Jézus nevében kérjük, segítsenek rajtunk! Az egyetlen székelyföldi lelkipásztor, akire Ilonka Mihály utalt, Gulyás István volt. A cikk hatására több lelkimunkás is a Székelyföldre költözött, és újra fejlődésnek indult a misszió. 

1924-ben lelki szolgálatának újabb mérföldkövéhez érkezett: október 18-án a konferencia prédikátorként rendelte ki az akkor alakuló Brassó-három- széki körzetbe. 15 misszióállomást vett át. 1925-ben családjával Alsócsernátonba, egy egykori nemesi kúriára költözött, ugyanakkor – negyvenévesen – beiratkozott a Nagyváradon megszervezett lelkimun- kásképző iskolába. Az első esztendőben hatszor tartott bemerítést, így 130 személlyel gyarapodott a körzet tagsága. 1930-ig, öt év alatt 35 új misszióállomás jött létre a körzetében. Nem csupán igehir-detéssel, hanem harmóniumjátékával és kivételes szépségű énekhangjával is szolgálta az evangélium terjedését. 1933-ban megválasztották a Székelyföldi Hitközség elnökének és a Magyar Baptista Szövetség alelnökének is. 1935-től a Konvenció alelnökeként szolgált. Ilonka Mihály 1925-1937 közötti munkálkodása idején csaknem minden településen létesült egy-egy új gyülekezet vagy miszióállomás az Alsó-háromszéki medencében. Rákbetegséggel küzdő szervezete az utolsó években nehezen bírta a megfeszített munkát. Nem sokkal azután, hogy országos jelentőségű eseményként bejelentette kényszerű visszavonulását, 1937. december 27-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Tíz gyermeke (négy fiú és hat leány) közül István lelkipásztor, Margit pedig Cserepka János feleségeként orvos-misszio-nárius lett.  

Emlékirataiban Megyesi József megörökítette Ilonka Mihály mindennapi életének egy jelentős mozzanatát, példaképpen az utókornak: Lelkemből kitörölhetetlen az a kép, ahogyan a házi istentiszteleten térdet hajtva imádkozott. Térdet hajtva? De hogyan, amikor az egyik lába teljesen merev volt? Az ige szerint igyekezett minden erejét latba vetni: „Boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt!” Egyik térdére esve, a másikat mereven kinyújtva, félig a földön, félig a széken ülve alázatos, mély áhítattal imádkozott.
 

Kiss Lehel lp.