A Szilágysági Missziókerület szolgálattevőinek konferenciája

A testvéri találkozás örömével mintegy száznegyvenen gyűltünk össze Kémeren február 27-én a Szilágysági Missziókerület szolgálattevőinek konferenciájára. A szemerkélő eső ellenére már az udvaron nagy szeretettel fogadott minket Pardi Félix testvér, a helyi gyülekezet lelkipásztora és irányított az alagsorba, ahol „fedetlen arccal” élvezhettük egymás társaságát és fogyaszthattunk a kínált javakból.

A konferenciát az imaházban tartottuk, ahol János Csaba testvér, a missziókerület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Király Tibor testvér (Balláról) buzdított imára, hangsúlyozva, hogy ismerjük fel és tegyük félre a szolgálat akadályait, vállaljuk a terheket örömmel, és így remélhetjük Istentől a jutalmat. „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.” (Jn 12:26)  

Az előadás témája az Istentiszteleti rend és programvezetés volt, amit Veress Ernő testvér tartott. Az előadás – és a konferencia – egyik főcélja, hogy istentiszteleteinket az ékesség és a jó rend jellemezze (1Kor 14:1). Hadd soroljak fel néhány igazságot az elhangzott tanításból. 

Gyülekezeti alkalmainkat általában három fő rész alkotja: imaóra, bibliaóra és tisztelet. Ezek egymástól különböznek ugyan, de mindhárom istentisztelet. Az áhítatvezető imatémákat mutat be a gyülekezetnek, hogy azokért imádkozzanak. A bibliaóra lényege, hogy a szolgálattevő közvetlenül a Bibliából merítve igei tanítást adjon, és hogy azt alkalmazza a mindennapi életre. A prédikációnak pedig az a célja, hogy Isten üzenetét közölje a gyülekezet felé. Az istentisztelet mindegyik formájának végső célja Isten dicsőítése és a hívők megszentelése, közelebb kerülve Istenhez.

 Az istentisztelet bibliai gyökereit tanulmányozva láthattuk, hogy a görög leiturgia jelentése: nyilvános szolgálat, közszolgálat, templomi rítus, istentisztelet, istentiszteleti rend. Az Ószövetségben főleg a papok és léviták rituális szolgálatát jelentette, de az Újszövetségben például Pál apostol Jézus liturgosza volt (Róm 15:16). Az istentisztelet elemei: az ige, szakramentumok (szertartás), imádság, ének-zene, adakozás, hitvallás (bizonyságtevés), hálaadás. 

Baptista gyülekezeteinkben az istentiszteleti rend nem sablonos, ellentétben a legtöbb népegyház gyakorlatával, ahol a liturgia kötött. Köreinkben a legváltozatosabb istentiszteleti alkalom a vasárnap délutáni. Ilyenkor a nagyobb gyülekezetben van programvezető is az igehirdető mellett, egy olyan megválasztott szolgálattevő, akinek nem nehéz beszédben kapcsolatot teremteni a gyülekezettel. Ennek ajánlott feladata a különféle szolgálatok megtervezése, összeírása, a gyülekezet köszöntése, a program (szolgálatok rendje) levezetése, imára buzdítás, hirdetések közlése. 

Az előadás után több kérdés is feltevődött. Például: Milyen hosszú legyen egy igehirdetés? Az istentisztelet melyik részében legyen az igeszolgálat, az elején vagy inkább a végén? Milyen előnyei vannak egyiknek vagy a másiknak? Mit tegyünk, ha egy bizonyságtevő „félrekalapál”, vagy túlságosan hosszú? Ennél a témánál több hozzászóló is megosztotta negatív tapasztalatait. 

Elhangzott néhány „aranytanács” is: „Ha beszélsz, állj fel, hogy lássanak, beszélj hangosan, hogy értsenek, és légy rövid, hogy szeressenek!” „Ha látod, hogy már tele a pohár, ne tölts többet bele!” A kötetlen liturgiának megvan ugyan a veszélye, kockázata, de inkább ezt gyakoroljuk a Szentlélek szabadságában, minthogy megfojtsuk azt.

Rendhagyó módon a második imaóravezető az alkalom végén szolgált. Major István testvér Kémerről a Zsolt 13:4 alapján egy megfogalmazott imát tárt elénk: „Tekints rám, hallgass meg, Uram, Istenem! Tartsd meg szemem ragyogását, ne jöjjön rám halálos álom!” 

Isten adjon gyülekezeteinkben áldott istentiszteleti alkalmakat, ahol a Szentlélek irányítása alatt minden ékesen és jó rendben történik az Úr Jézus nagy nevének felmagasztalására! Ámen!

Nagy István lp., Szilágynagyfalu