Az örökkévaló Isten

Az ősz nem csak a gyümölcstermésről, hanem az elmúlásról is beszél. A lehulló falevelek, a sárguló fű, a kopár természet, mind az elmúlást juttatják eszünkbe. Az emberek ebben az időszakban emlékeznek meg halottaikról is, amikor nemcsak szeretteik és velük kapcsolatos emlékeiket idézik fel, hanem saját mulandóságukra is gondolhatnak. A temetőkertben, szeretteik sírjánál álldogálva saját haláluk és temetésük gondolatával szembesülnek.

A hívő ember azonban túl lát a mulandóságon és az örökkévalóságon elmélkedik. Isten, aki „szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta” (Préd 3,11). Isten úgy alkotott meg minket, hogy higgyünk a földi lét utáni életben, hogy ráérezzünk arra, hogy itt „csak vándorok vagyunk, és fönt van a hon”. Mivel létezik az örökkévaló Isten, ezért létezik örökkévalóság is. C. S. Lewis neves angol keresztyén apologéta és irodalmár mondta egykor, hogy minden vágyunk betöltésére van valami, ami azt betöltse. Ezért, az örökkévaló utáni vágyunk is bizonyítja az örökkévaló Isten és az örökkévalóság létét.

Mózesnek Isten örökkévalóként mutatkozott be. Azt mondta az égő csipkebokor lángjából, hogy Ő a Vagyok. Ez azt jelenti, hogy Ő az, aki van, mindig is volt, és mindig is lesz. Ő az örökkévaló, a folyton élő és mindig létező. Az ember küszködik, hogy megértse az örökkévalóság fogalmát. Mit is jelent ez? Időtlenséget? Vagy soha véget nem érő folyását az időnek? De mi az idő? A bölcselők azt mondják, hogy a mozgás és változás jellemzésének a módja. Az idő nem egy konkrét létező, hanem egy tulajdonság. De ha nincs mozgás, nincs változás, akkor idő sincs? Isten, „akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1,17), akkor nem is ismeri az időt? Valahogy azért mégis ismerheti, mert részt vesz a világ eseményeiben, és Ő maga is cselekszik. Minden cselekvés időben kell történjen…

Ha nem is kapunk választ kutató elménk minden kérdésére, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Istennek is megvan a „maga ideje”, amiben él, teremt, alkot, fenntart és megvált. „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” (Gal 4,4-5)

A Jézus Krisztus által megváltott embernek nagy vigasztalást jelent e mulandó világban, hogy az örökkévaló Istenhez tartozik. Isten örökkévalósága azt jelenti, hogy Ő a mi időnk felett áll. A mi időnk a fizikai teremtettség létezéséhez kötött, ezért mondhatjuk, hogy volt „idő”, amikor idő nem volt és lesz „idő”, amikor idő többé nem lesz. Isten öröktől fogva örökké létezik, Ő örökkévaló, mindenek felett, de mégis mindenekben mindig létező lény. Az örökkévalóság idő előtti, idő feletti és idő utáni. Hogy Isten örökkévaló az azt jelenti, hogy Ő idő feletti, független az idő folyásától. Miután idő többé nem lesz, Isten azután is létezni fog az idő utáni örökkévalóságában. Isten egyszerre idő előtti, idő feletti és idő utáni.

Az időt Isten alkotta. Az idő érzékelése számunkra magába foglalja az emberi tapasztalatban és kapcsolatokban az „előtte” és az „utána” fogalmát. Ami elmúlt azt nem hozhatjuk vissza, és ami előttünk van, azt még nem tapasztaljuk. Úgy érezzük, hogy az idő ellenállhatatlanul sodor előre a vég felé. Az örökkévaló Isten azonban belép az időbe, és személyes kapcsolatot létesít a hívő emberrel. Számára nincs különbség a jelen és a jövő között, ezért az Ő ígéretei a jövőre nézve teljesen bizonyosak, olyanok, mint ha már be is teljesedtek volna. Isten betölti az időt, az időben „lakik”, de ugyanakkor örökkévaló is marad, mert az idő folyása nincs hatással rá. Isten tudatában van az időnek és megérti az időhöz kötött ember élettapasztalatát. A testet öltés csodájában, a megváltás érdekében, Isten, Jézus Krisztusban egy időre az idő korlátainak vetette alá magát, hogy minket attól megszabadítson, és örök életet adjon.

Az örökkévaló Istenhez tartozás megszabadít minket az idő múlása által okozott aggodalomtól. Az időpontokkal versenyt futó életünk lecsendesedhet attól a hittől, hogy az, aki idő felett van, mindig velünk van. Eszünkbe jut a régi ének: „sok dolog nem lesz többé, Isten szeret örökké”. Az időn túl szinte látjuk az örökkévalót. Megértjük, hogy az idő múlásában Isten valami örökkévaló jót munkál bennünk, hogy a szenvedés és a küzdelem nem tart örökké, mert amikor a mi időnk lejár, az örökkévaló Istennel leszünk örökké. Számunkra is eljön Isten ideje, amikor Jézus Krisztus „az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket” (Fil 3,21).
 

Dr. Kovács József