RMBGySz*

Az Úr hordozott ennyi hosszú éven át

Emlékezés Cserepka testvérnő temetésére és részletek utolsó erdélyi útjának élményeiből. Januárban egy éve, hogy az erdélyi baptisták jeles személyisége, özv. Cserepka Jánosné dr. Ilonka Margit végleg elment közülünk az örökkévalóságba. 

Tavaly ilyenkor, január 7-én, kedden hajnalban olvastam a szomorú hírt: „a kanadai Kelownában élő Dr. Cserepka Margit nőtestvérünk, aki orvos-misszionáriusként szolgált Bolíviában, és lelkipásztor férje hűséges társaként Erdélyben, Magyarországon és Kanadában”, előző este hat órakor elhunyt. A nulla óra huszonöt perckor kelt elektronikus körlevelelet Novák József alhambrai lelkipásztor ezzel a vigasztalással zárta: „Példás élete bátorít minket is, hogy hűséggel szolgáljuk Urunkat.” 

A jeles misszionárius tíz nappal élte túl 90. születésnapját. Temetéséről összefoglalót az Evangéliumi Hirnök februári száma hozott. A gyászistentiszteletet január 13-án tartották a Kanada legnyugatibb tartományában fekvő Kelownában. Részt vettek az elhunyt gyermekei: Katalin és Barna, családjukkal, a Cserepkáék által alapított gyülekezet testvérisége, a végtisztességet tevő barátok és ismerősök. Igét Püsök Dániel torontói lelkipásztor hirdetett a 40. Zsoltár első hat verse alapján, amelyet Cserepka testvérnő még életében hagyott meg. A gyászbeszédben négy fő gondolat lett hangsúlyos: megéri az Úrra várni – „Várva vártam az Urat, és ő hozzám hajolt, meghallgatta kiáltásomat.”, csodálatos az Úrról énekelni – „Új éneket adott a számba: Istenünk dicséretét.”, áldás az Úrban bízni, valamint üdvösség az Urat személyesen Istenemként szólítani. A család részéről két költemény és egy bizonyságtétel hangzott el. Édesanyjának gazdag életpályájáról Cserepka Barna szólt, kiemelve a bolíviai missziós éveket. Tóth Győző zongorista vezetésével az elhunyt valamikori kedvenc énekei közül hármat énekeltek: Aki értem megnyíltál, Maradj velünk, Mily mély az Atya szeretete. A tudósítás befejezésül idézett Margit testvérnőnek a szolgálati útjáról írt feljegyzésből: „Amikor ezen az úton jársz, nagyobbrészt felhőben jársz, nem látod, hogy hol vagy. Mindig csak egy kicsi útszakaszt látsz magad előtt. Az Úr adta ezt, hogy így legyen, mert ha én láttam volna mindent előre, akkor nem is mertem volna nekiindulni sem...”. 

Hol találkoztunk vele utoljára, mit is mondott nekünk? – ez az egyik első gondolatunk, amikor elveszítünk egy rég nem látott atyánkfiát, egy jóbarátot vagy ismerőst. 

Özv. Cserepka Jánosné dr. Ilonka Margitot 80. születésnapján sikerült köszöntenem. A karácsonyi ünnepeket követő első munkanap volt aznap, december 28., hétfő, a szerkesztőségben délután fél négy. Röviden csörgött a telefon és jelentkezett is Margit néni, szelíden mondotta: „Helló...”, észak-amerikaiasan megnyújtva a szó végét. A bemutatkozásom után mindjárt azt találtam kérdezni, hogy túl korán zavarok-e? „Nem. Én már olvastam” – válaszolta. „Most még nálunk sötét van, de én fennülve olvastam itten” – és kissé elnevette magát –, „nem tudtam aludni.” A rémületemre, merthogy kiderült, nála még csak hajnali 5:33, kedvesen próbált megnyugtatni, hogy nincsen korán, mert ő már ébren volt, és a János evangéliuma 10. részét olvasta. A „Sok boldog születésnapot!” jókívánságra pedig egy igeverset is idézett: „Hát ez már úgy van velünk, így számoljuk: közülünk senki sem él önmagának, ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg, ezért akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk – ez az én jelszavam most.”

Aztán készségesen tájékoztatott az életkörülményeiről: 

– Kelowna-ban lakom. Ez British Columbiában van, annak a déli részén, ami azt jelenti, hogy Vancouvertől keletre vagyunk, körülbelül 400 km-re, egy nagyon szép völgyben. Egy apartmanban lakom, egyedül, hogy is nevezik ezt otthon: öröklakásnak? Az öröklakásom nem itt van a földön... Az este a magyar összejövetelen voltam, különben én angol gyülekezetnek vagyok a tagja. Elbúcsúztunk már most az óévtől, 2009-től, és összejövünk újra, ha az Úr megengedi, az új esztendőben is.

Az egészségéről is derűsen szólt: 

– Hát, úgy van az, hogy lassan már a szememmel is problémám van. Mostanában vettem egy fülhallgatót, amin nem tudok eligazodni (itt elnevette magát – rip. megj.). Járni még járok, reggelente gyalogolok, egy órát, körülbelül, a szomszédaimmal. Úgyhogy ebből meg lehet ítélni, hogy hogy vagyok. Nem mindig úgy emlékszem vissza a dolgokra, ahogy szeretném. Azért nagyjából, különösen amikor eszembe juttatják, szívesen gondolok vissza sok áldott alkalomra az életemből.

2006-ban járt utoljára Erdélyben

– Abban az évben volt a házasságkötésünk 50 éves évfordulója, a csernátoni gyülekezetnek meg a 100 éves jubileuma. Ahhoz, hogy azon én is részt vegyek, kellett lennie egy nagy esőnek: az imaház mennyezete megrongálódott, és elhalasztották a a gyülekezet centenáriumát, épp annyi idővel, hogy odaérjek (nevetve mondta – rip. megj.). Olyan áldott volt az ünnepély, minden gyermekkori élményem meglepett. Úgy voltam, szinte az ég és a föld között: nem nagyon a realitásban, és mégis a legnagyobb realitásban, hogy az Úr hordozott ennyi hosszú éven át, az ő kezén. Marosvásárhelyen meglátogattam Vass Gergelyné testvérnőt. Megálltunk az egyetem előtt, bemenni nem tudtunk. Fényképet is csináltunk, ami azt mutatta, hogy a fák megnőttek és én megöregedtem. De úgy éreztem magam, mint 50 évvel azelőtt, hogy az Úr kegyelméből ott végeztem én, Marosvásárhelyen. Még Csernátonban, az ünneplés alatt említettem, hogy úgy elmennék Debrecenbe (a MABAVIT-ra – rip. megj.), de nincs módomban, hogy megtegyem. És ezt Mike testvér meghallotta és azt mondja: „Jöhet velünk, az ifjúság megy busszal”. Hát nekem több sem kellett. És a brassói ifjúsággal, amelyikhez én tartoztam diákkoromban, azokkal mehettem egy egész napon át Váradig, és onnan tovább Debrecenbe.

És ő így köszönt el

– Még hadd mondjam, annyira látok azért, hogy autót is vezetek, és amikor lehet, nappali időben, másokat is elviszek az imaházba, vagy ahova sietnek. Hát, sok örömem van az Úrban, ez a valóság. Az Úr körülvett az ő népével, és örömöm van a benne való életben. Az Úr áldja meg a testvéreket abban a szolgálatban. Mindig szívesen olvasom a Szeretet lapot, követem az otthoni történéseket. 

Szilágyi László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.