RMBGySz*

Bemerítés Hadadon

A hadadi és a szilágylelei gyülekezet tagjai és a vendégek bemerítési ünnepre jöttek össze 2019. október 13-án. Négy fiatal tett vallást arról, hogy elfogadta Jézus Krisztust személyes Megváltójának és ezentúl az Ige tanítása szerint kíván élni, és ezt a bemerítéssel is ki akarja fejezni. A keresztelkedők: Szabó Melissza (15 éves), akit az elveszített anya szeretetének hiánya az Úr szeretetéhez vezetett, Szabó Alin (16 éves), akit az Úr rádöbbentett, hogy hiába jár gyülekezetbe, ha nem adja át az életét teljesen Jézusnak, Szabó Adi (17 éves), akit az Úr egy képmutató életből szült újjá és változtatott meg, valamint Lakatos Emília (17 éves), akit megérintett az Úr egy igevers által, és megváltoztatta az életét. Az imaórán Papp Lénárd teológiai hallgató beszélt arról, hogy „semmi nem választhat el minket Isten szeretetétől”. Az Igét Fazakas György hadadnádasdi lp. hirdette a Kol 3:1-10 alapján, biztatva a fiatalokat az új életben való járásra, majd Balog Ferenc helyi lp. szólt hozzájuk, biztatva őket az önmegtagadásra, a kereszt felvételére és Jézus követésére. A helyi lp. végezte a bemerítést is, majd áldást kértünk az új tagokra. A bemerítés után is megtapasztaltuk az Úr csodáját, amikor a kb. 180 vendég testvért közös ebéddel vendégeltük meg! Az Úré legyen mindenért a dicsőség! (Balog Ildikó)

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.