Bent vagy kint? Elkötelezettség és gyülekezeti tagság

Olyan társadalomban élünk, ahol az elkötelezettség nem vonzó az emberek számára semmilyen területen. Ez figyelhető meg többek között a házasság területén is, ahol sok az elválás. Ha a munkahelyeket nézzük, itt is jellemző volt korábban egy elköteleződés, ami ma már szintén nem érvényes. A lakóhelyünket illetően is megfigyelhető az elköteleződés hiánya, sokan kimozdulnak, gyakran elköltöznek otthonaikból, főleg azok, akik külföldön vállalnak hosszútávú munkát. Ha közelebb jövünk a gyülekezeti élethez, John Piper mondását idézném: „Aki nem tagja egy helyi gyülekezetnek, az nem tagja Jézus Krisztus egyházának.”

Az Ige által használt metaforák a gyülekezeti tagságra

Az egyik ilyen metafora a „királyi nagykövet”. Erről olvasunk a Mt 28:18-ban, a nagy misszióparancsban. Aki megbízott bennünket, annak hatalma van, akárcsak a nagykövet megbízójának. A nagykövet pedig nem magát képviseli, hanem azt a hatalmat, azt az országot, amely őt delegálta a szolgálatra. Annak nevében beszél.

A gyülekezeti tagságra használt másik bibliai szinoníma a „gyermek”. A Biblia gyakran beszél úgy a megváltottakról, mint Isten gyermekeiről, akik az ő családjához tartoznak. A gyülekezet család is, ezért szólítjuk úgy egymást, hogy „testvér”, vagy „testvérnő”. Ezzel is arra utalunk, hogy mi többek vagyunk olyan embereknél, akik csak alkalmilag találkoznak. A Jn 1:12 azt mondja, hogy „akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek”. Jézus is úgy foglal állást egyszer, hogy az őt követők többet jelentenek számára, mint testi családja. Ez mutatja azt, hogy kikké lettünk.

Az Ige egy másik kifejezést is használ a gyülekezet tagjaira: „élő kövek”. Az Ef 2:20 azt mondja: „mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, az alap pedig maga Jézus Krisztus”. Péter apostol is hasonlóan fogalmaz levelében.

Szintén szoros kapcsolatra utal a gyülekezeti tagok között az a megállapítás, hogy ők Krisztus testének a „tagjai”. Az Újszövetség rendszeresen testhez hasonlítja a gyülekezetet, amelynek tagjai egymáshoz tartoznak, támogatják és építik egymást. 1Kor 12:12-13-ban ezt mondja Pál apostol: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”

Bent és kint. Milyen bibliai utalásokat találunk az Istenhez, az ő népéhez való tartozásra?

A első ilyen utalással az Édenkert esetében találkozunk. Azt írja az 1Móz 3:24: „És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet.” Világos tehát a kint és a bent lét, az Istennel való szoros közösség, és az, ami már nem az. 

Aztán ott van Nóé és bárkájnak története. Ezt a beszámoló is arról beszél, hogy volt egy kint, és volt egy bent. Voltak, akik kint maradtak, majd miután bementek azok, akikről Isten úgy rendelkezett, ő zárta be az ajtót, a kívül rekedtek fölött pedig ítéletet hozott. 

Egy másik esetben megfigyelhetjük Isten népét a pusztai vándorlás közben. Isten világossá teszi, hogy csak a tiszták lehetnek benn a táborban, a tisztátalanok – legalábbis egy időre – kívül kell várakozzanak addig, amíg megtisztulnak. „Parancsold meg Izráel fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy aki holttest miatt tisztátalan,” mondja a 4Móz 12:2. Ha az újszövetségi időket nézzük, itt a nemzetek határa nem úgy húzódik, mint az Ószövetségben, de itt is van egy jól felismerhető határvonal Isten népe, a gyülekezet és a kint lévő népcsoportok, emberek között. Ezt főleg annak alapján lehet felismerni, hogy valakinek az életvitele tükrözi, hogy megváltozott az élete, az Úrral jár, gyakorolja a gyülekezeti sákrámentumokat, vagy pedig még kívül van ezen az életen. Pál apostol azt mondja a Róm 6:3-4-ben: „Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” Új életben élünk és járunk. A bemerítés az, amely által bizonyságot teszünk arról, hogy változás történt az életünkben, és amely által bekerülünk a gyülekezet tagjai közé.

Jézus is számos esetben utal tanításaiban azokra, akik bent, és azokra, akik kint vannak, szemléltetve, milyen fontos valakinek a hovatartozása. Mt 18:15-17 igeszakasz a gyülekezeti intés gyarkolásáró beszél,  majd a szakasz végén mondja, hogy aki nem fogadja az intést, legyen olyan, „mint a pogány és a vámszedő”. A pogányok és a vámszedők voltak Jézus idejében azok, akik a kivetettséget tükrözték, akik nem tartoztak már szervesen az Isten gyülekezetéhez. 

Pál apostol is utal erre az 1Kor 5:12-ben: „Mert mit tartozik rám, hogy a kívül levők felett ítélkezzem? Nem a belül levők felett ítélkeztek-e ti is?” Kívül levők és belül levők. Világos tehát ez a határ. Utal a gyülekezetben levő többségre a 2Kor 2:6 is: „Elég az ilyennek az a büntetés, amelyet a többség mért rá.” Nyilvánvaló tehát, hogy van egy többség a gyülekezetben, és jól érzékelhető volt, hogy kik azok, akik ehhez a többséghez tartoznak..

Mi a célja, és mi motiválhat személyesen arra, hogy a gyülekezethez csatlakozzam?

Először is a gyülekezetben nyerek bizonyosságot az üdvösségem felől, ahol ezt mások is megerősítik számomra, ahol másokkal együtt kereshetem Istent. Soha nem felejtem el, amikor Nagyváradon először mentem el a gyülekezetbe, és keresgéltem ajándékba kapott Bibliámban a felolvasott ige helyét. A mellettem ülő idős bácsi észrevette, és kedvesen segített megtalálni az igét: „Én sem tudtam először, de majd megtanulod,” mondta. Majd egy énekeskönyvet is kaptam tőle és feleségétől, hogy együtt énekelhessem velük az éneket. E volt az első benyomásom a gyülekezetben. Éreztem, hogy jó helyen vagyok a gyülekezetben, és jól esett, amikor biztatást kaptam, főleg, miután odahaza ezzel ellentétes hatások értek, és megkérdőjelezték a gyülekezetbe járásomat.

Persze, felelősség is van a gyülekezetben egymással szemben, például ami az intést illeti. Azt mondja a Zsid 10:21: „Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.” Kell nekünk a bátorítás is. Bizonyosság az üdvösségben, és támasz mások részéről: ezt nyújtja a gyülekezet.

A másik célja, motivációja, hogy gyülekezethez tartozzunk, az evangelizáció: amikor másokat elhívunk a gyülekezetbe, hogy ők is hallják az evangéliumot.

A gyülekezetben kapunk védelmet a tévtanításokkal szemben is. Amikor bennem is a lelki éhség munkált, és kérdéseim voltak megtérésem elején, minden tanítást szerettem volna magamba szívni. Ilyenkor nagy segítség volt, hogy a gyülekezetben megtaláltam a helyes irányt. 

Olyan jó az is, amikor valaki nehézségben, betegségben van, és a gyülekezet összefog, és imában hordozza a gyengéket.

Javunkra válik ez, ezért legyünk mi is azok, akik odatartozunk egy helyi gyülekezethez.

Ki lehet tagja egy gyülekezetnek?

Mindenekelőtt az, aki hitelesen bizonyságot tud tenni megtéréséről. Nem azért csatlakozok a gyülekezethez, mert én is rendes ember vagyok, hanem mert az Úr az én életemben is változást hozott. Az ApCsel 12:30-ban ezt mondja az ige: „a tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” 

Ahhoz, hogy a helyi gyülekezet tagjaivá válhassunk, szükséges a bemerítés. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül,” mondja az Ige. Ez az Úr parancsa. 

A bemerítés mellett fontos az újjászületés is, hogy új életben járjunk. És ebből fakad egy fegyelmezett keresz-tyén élet, ami szintén feltétele a gyülekezetbe való beépülésnek. Így tudjuk megőrizni a gyülekezet tisztaságát.

Mi kell jellemezzen egy megtért gyülekezeti tagot?

Először is a rendszeresen gyülekezetlátogatás. A Zsid 10:25-ben erre biztat minket az Újszövetség: „Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap.” Ha valaki szereti az összejövetelen való részvételt, ez is tükrözi megváltozott életét. Megtérésem után hosszú időn át egy hétből öt este is ott voltam egyik vagy másik gyülekezetben, s mindig alig vártam, hogy mehessek. Amikor ritkábban sikerült eljutnom, úgy éreztem, hogy gyengülök, fogy az erőm. Fontos volt, hogy ott legyek. 

Nagy fontossággal bír az úrvacsorával való rendszeres élés is. Ezt erősíti meg a Jn 6:53. Legyen ez a vágy is ott bennünk, hogy együtt legyünk a gyülekezettel és Krisztussal a szövetség megújításánál.

Egy megtért, beépült gyülekezeti tag fontosnak tartja az imaalkalmakon való részvételt. Legyünk ott akkor is, amikor imaalkalmat tart a gyülekezet, nemcsak akkor, amikor tanítás vagy prédikáció hangzik el. Ismertem egy gyülekezeti tagot, aki rendszeresen, csak akkor jelent meg a gyülekezetben, amikor kezdődött az igehirdetés, és nem tartotta fontosnak, hogy az imaalkalmakon részt vegyen. Öröm volt látni később, hogy miután megváltozott az élete, már imaóra előtt ott volt a gyülekezetben. 

Fontos a rendszeres adakozás is, vagy az engedelmesség a gyülekezet vezetőségével szemben: elfogadni az elöljárók döntéseit, hiszen a javunkat akarják.

És nem utolsósorban a gyülekezeti tag egyik fontos jellemzője kell legyen a szolgálatvállalás. S mivel a mi gyülekezeteinkben csak a bemerített, rendezett életű tagot vállalhatnak szolgálatot, fontos, hogy ezek közé tartozzunk, tagjaivá váljunk egy gyülekezetnek. 

Raina Ottó lp., Torda