#coalitiapentrufamilie

2016 októberében Románia-szerte polgári gyülekezésre került sor az alkotmány 48. cikkelye 1. bekezdésének módosítása érdekében. Említett bekezdés a házasság fogalmát határozza meg. A „Coaliţia pentru familie” nevű polgári kezdeményezés, amelyben egyébként minden keresztény vallásfelekezet részt vesz az ortodoxoktól az evangéliumi felekezetekig, azt szeretné elérni, hogy az alkotmány 48. cikkelye mondja ki, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jön létre, nem pusztán „házastársak” között, ahogy az jelenleg szól, és ami megengedi akár az azonos nemű „házastársak” „házasságát” is.

A kezdeményezés lassan egy éves múltra tekint vissza. 2015. október 21-én jött létre, s 27-én már be is nyújtották a Törvénymódosítási Bizottságnál az Alkotmány módosítására vonatkozó kérelmet. Ettől az időponttól kezdve hat hónapja volt a kezdeményezőknek annak az 500.000 aláírásnak az összegyűjtésére, amely lehetővé teszi az alkotmány módosításának kérelmezését népszavazás által. Amint az olvasók is értesültek annak idején, a romániai magyar baptisták is részt vettek ebben az aláírásgyűjtésben. 2016. május 23-án a szükséges 500.000 aláírás hatszorosát, azaz 3.000.000 aláírást nyújtottak be az indítványozók. Ezt követően az Alkotmánybíróságnak kellett jóváhagynia a kezdeményezést, ami idén július 20-án meg is történt. A dolog azonban elakadt, és jelenleg is stagnál, ugyanis az Alkotmánybíróság kedvező döntése azóta – immár több mint 100 napja – sem került megszerkesztésre, így nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ami előfeltétele annak, hogy a Parlament tárgyalni tudjon róla, enélkül a kérdés sine die halasztásra kerül. Ezt a jogi hercehurcát nehezményezte Paul Negrut az Emanuel Egyetem rektora is egy október 13-ai videónyilatkozatban.

A coalitiapentrufamilie.ro weboldal egy cikkében reményét fejezi ki, hogy az Alkotmánybíróság minél előbb megszer- keszti és közli a határozatot, hogy az ügyben tovább léphessenek a kezdeményezők.

Gönczi Géza

 

A nagyváradi gyülekezés szószólói
A szatmárnémeti megmozdulás vezető egyéniségei
A váradi tüntetők