RMBGySz*

Futva fel a lépcsőn

Emlékezés az Ifjúsági Szövetség első választókongresszusára, 1991. március 1-2-én

– Fiúk, vigyetek könyveket, ragadjátok meg az alkalmat!

– Viszünk, Veress testvér!

Együtt jöhettek az imaház felől, át az udvaron. A szárazkapu-bejáratnál térhettek különböző irányba, amikor a szövetség elnöke még visszaszólt. És mindjárt egy középtermetű, sötétszürke öltönyös fiatalember futott fel a szövetségi iroda lépcsőin. A szökkenő mozdulatok képét és a pillanattal korábbi hangokat sikerült elkapnom – talán a szerkesztőség üveges teraszáról. Március másodika volt, szombat, nekünk párunknak a szerkesztőségben munkanap, az erdélyi baptista fiataloknak jeles ünnep – a harminc évvel ezelőtti első választókongresszus. 

Megújult vezetőség

Az epizód az ebédszünetben történhetett. Túl voltak a küldöttek ekkor már a munka nehezén. Új országos vezetőséget választottak. Az elnök-alelnök-titkár hármasba Boros József, Demjén Attila és Nagy Kasza Zoltán került be, a bizottságba Bedő Gábor, Domokos Ernő, Kaszta Áron és Virág József. Egy-egy leányképviselőt is választottak, a három kerületre felosztott Ifjúsági Szövetség mindegyikéből. A gyűlést a nagy szövetség részéről felügyelte Both József lelkipásztor, az RMBGYSZ székelyföldi alelnöke. Délután négy órától tartották a záróösszejövetelt: egy fiatal kanadai lelkipásztor hirdette az igét. Elhangzottak bizonyságtételek, költemények, az összevont ifjúsági énekkar szolgálatait Mike József, Kiss Anna, Seletye Dávid és Szász Imre vezette. 

A legszemélyesebb levél

„Semmi miatt ne aggódjatok, ... Isten békessége, ...meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7)

Az eseményről a Szeretet lap már a következő számában hozta az új országos ifititkár tudósítását. Benne az egyik hangsúlyt a kezdő áhítat kapta. Fiatalok vezették, és a Fillipi levél 4,6-7 alapján rámutattak arra, hogy őket sokszor hatalmába keríti az aggodalmaskodás és a jövőjüktől való félelem. Mindemiatt gyakran elveszítik lelkük nyugalmát és az Istenbe vetett bizalmuk is megrendül. A cikk ezt követően terjedelmesen tudósított a leköszönő ifjúsági elnök beszámolójáról. Simon József lelkipásztor felemlítette a kezdeti bizonytalan lépéseket és az ifjúsági munka nehézségeit – az akadályokat, amelyek hátráltatják, sőt gátolják az ifjak együttmunkálkodását. Ugyanakkor örvendetes tény, hogy nagy létszámú ifjúságok (Szatmárnémeti, Nagybánya, Arad, Nagyvárad) az elsők között csatlakoztak az országos szövetséghez. 
Munkájuk nem hiábavaló
Aranyat ér ez a tudósítás. Tényanyaga emlékeztet a feledésben. El is gondolkodtat: ugyan történhetett volna mindez másképpen is. Hiszen a lehetőségek özöne érkezett az akkori romániai változásokkal – hatással a lelki szolgálatokra. Talán ezt példázza, hogy az egy évvel korábban megalakult ifjúsági szövetség kilenc fős csapatából is csupán egy fiatal vállalt most újból tisztséget. A szöveg stílusjegyei pedig felidézik a rendszerváltás korát. Jelzi ezt, többek között, a befejezés előtti mondat, mely szerint mindannyian örömmel távoztak otthonaik felé, azzal a meggyőződéssel a szívükben, hogy munkájuk nem volt hiábavaló.

„A tavasz”

A lapjainkban aztán továbbra is figyeltük a munka kibontakozását – mint a költő a tavaszét: „Ifjú vetések üde bársonyát / simogatja szemem, / mogyoróbarkákat reggeli fényben, / duzzadó-rügyű fákat / és barna halmokat.”

A cikkíró, N.K. Zoltán volt az a fiatalember, aki aznap futva ment fölfelé a lépcsőn. Mozdulataiban látni vélhetjük az ifjúságot. A hozzá intézett felhívásban is számos jelképet, hogy vihettek könyvet, és a megragadott alkalomról még mennyi és mennyi mindent – szüleik, családjuk, az idősebb szolgatársak „bátorításával” és örömére is. Habár harminc évvel ezelőtt is nehéz idők jártak, mégis úgy éreztünk, amiképpen a költő, az idézett vers folytatásában (Túrmezei Erzsébet: Mindig tavasz felé...): „Tavasz felé megyünk.  / Mögöttünk a tegnap: a tél. / Előttünk kinyílik a holnap /s víg énekkel fogad.”

„Ővele mindig”

Hisszük, hogy a Jóisten azt a munkát, amit elkezdett, véghez is fogja vinni mindazok életében, akik őszintén keresik őt. Érdekes, hogy ez, a tudósítást záró vélemény mondat, az ifjúsági alkalom horizontját mennyire tágítja. A tavasz csodáit szemlélve messzebbre tekint a költő is: „Krisztus nyomában életem útja is ez, / Mögöttem az ősz meg a tél, / kopár, mély völgyek, / hangtalan hegyek... / s előttem kinyílik a holnap; / újra rügyek bomlanak, / énekek szólnak, / ...Ővele mindig tavasz felé megyek.”

Szilágyi László
 

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.