„Napról-napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.”

– ApCsel 2:47

Elgondolkodtatnak az utóbbi évek statisztikái, ami a magyarországi, de főleg az erdélyi magyar baptista gyülekezetek taglétszámának alakulását illeti. Ez a tükör felfedi szeplőinket: az apadás szemmel látható. Egy ideig fenn lehetett tartani a növekedés látszatát, mivel a roma-misszió látszólag pótolta a hiányzó tagokat és bemerítéseket. Azonban ez zsákutca: a roma gyülekezetek taglétszáma ingadozóbb, mint eleinte hittük, és ennek fölfelé ívelése is megtorpant már. Nézzünk tehát szembe a valósággal: egyre kevesebben vagyunk, bár az utóbbi néhány év számainak fényében, ahogy a Szövetség 2021. évi munkakongresszusán is elhangzott, az apadás lassult. Lehet, hogy a megállapítás ünneprontásnak tűnik, pedig inkább ébresztgetni akar. 

A baptisták taglétszáma nem növekedett az utóbbi évtizedekben sem Erdélyben, sem Magyarországon. Magyarországon például 1940 körül állítólag még 15.000 volt az úrvacsorázó tagok száma, 600 településen. A kommunista időszak lezárulásával viszont alig 11.000 tag maradt, 300 településen. Ez önmagában 4.000-el kevesebb. Éppúgy, mint minálunk, a rendszerváltást követően lassú növekedés kezdődött. Nálunk ez nem volt annyira látványos, mert az új tagok beépülésével párhuzamosan 1.500-2.000 erdélyi tag átvándorolt az anyaországba. Az elvándorlás olyan mértékű volt, hogy elsősorban a falusi gyülekezetek ezt egy idő után megsínylették. Egy másik elvándorlást 
a városra költözés jelentett, miután az urbanizáció újabb lendületet vett. 

Mindezt pótolni lehetett egy ideig, amíg voltak olyan lelkes, missziós látású gyülekezetek, amelyek képesek voltak új tagokat „szülni”. Az utóbbi időben viszont mintha elhalványult volna a küldetéstudat! Pedig a misszió, az evangélium megélése és továbbadása nélkül a hit elszürkül és teljesen elmosódik! Mi a teendő?

(1) Nem biztos, hogy a „hagyományos” gyülekezetek felszámolása előbbre visz, habár szükséges újabb módszereket találni, hogy az evangéliumot a jelenlegi kontextusban megfelelően adhassuk tovább. Az erőszakos változtatás azonban gyakran a nehezen megszerzett értékek eltékozlásához is vezet, szervezeti és szolgálati területek szintjén, amelyeket nehéz újabb értékekkel pótolni. 

(2) Annak idején Oláh Liviu a hívők megtérésére szólított fel: így kezdődött az ébredés Nagyváradon 1974-ben! Őszinte megtérésre és a kegyelem evangéliumának hirdetésére van szükség a Szentlélek erejével és tüzével, a tudományos és száraz elmélkedések helyett. A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által. Hirdessük az Igét élő hittel, tüzes szívvel!

(3) Fontos a gyülekezetben uralkodó kegyelmi légkör, ahol összefognak a bűnös ember megmentéséért, lelkigondozzák és kezelik a felmerülő problémákat. Nemcsak a hirdetett Igének, hanem a testvéri közösségnek is mágnesként kell vonzania, nem pedig taszítania! El kell utasítani a népegyházi élettelenséget, és olyan szeretetközösséget kell alkotni, amely egymás terhét hordozza, szoros testvéri kapcsolatokat ápol. Ez nemcsak imaházi vallásosságot jelent, hanem a hétköznapokban is megélt hiteles hívő életet. 

(4) A párbeszédet vállalni kell más felekezetekkel, de nem azon az áron, hogy elveszítjük saját identitásunkat! Az ökuméniát nem mi valósítjuk meg, hanem Krisztus. Felismerhetjük lelki testvéreinket és vállalhatjuk a közösséget azokkal is, akik nem közülünk valók, de ennek megvannak a maga korlátai: bármennyire szeretem a szomszédomat, elsősorban a családomat kell megvédenem és róla gondot viselnem.

(5) Azon kell fáradoznunk, hogy legyenek „kívülről” jövő megtérők, mert akkor a „belülről” való megtérések is hitelesebbek lesznek. A bárányokat általában a juhok szülik, nem pedig a (lelki)pásztor… Mutatkozzék meg a tagok missziói lelkülete és hiteles bizonysága a világban!

Dr. Borzási István lelkipásztor