Nem szunnyad őrzőnk!

– gondolatok 2020 újévére

„Szemeimet a hegyekre emelem, (h)onnan jön az én segítségem(?) Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet. Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őrződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrzője! Az Úr a te őrződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold. Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” (Zsolt 121)
Ezékiás király idejéből való ez a zsoltár, amikor Júdát és Jeruzsálemet az asszíriai hadsereg fenyegette. Az Urat dicsérő, az Úrban bízó emberek szívének vágyait örökíti meg ez a zsoltár olyan időszakokra, amikor a sötétség, reménytelenség, a kilátástalan jövő körülvesz minket, és segítséget keresünk mi is. 

Ha Ezékiás az, aki segítségért kiált, akkor érezhető, hogy benne van a kétségbeesés, félelem, hiszen nagy nyomorúságba, veszélybe került. Már-már összeroskad, és akkor körül néz, honnan is lehetne, kitől is lehetne segítséget kérni. Egyesek úgy tartják, hogy helyesebben az első vers inkább egy kérdés: honnan jön az én segítségem? Azért is, mert a második vers egy világos válasz erre a kérdésre. Azok a hegyek ugyanis, egészen Ezékiás reformjáig bálványimádás helyszínei voltak. Segítség onnan nem jöhetett. Felnézve a hegyekre kérdezi, honnan jön a segítség, majd szemeit magasabbra emeli a hegyeknél. Azok a magas hegyek eszébe juttatták, hogy a segítség Istennél van, aki erős karjával oda helyezte azokat. Miért is féljen? Az Úr volt az ő Királya. A Nagy és Teremtő Király, aki kisujjával képes azokat a hegyeket eltörölni. Miért is féljen akkor egy földi királytól?

Többször is megismétli a zsoltáros azt az igazságot, hogy minden helyzetben meg tud őrizni minket az Úr: fáradtságban, meglankadásban, gyengeségben és gonosz kísértések közepette is. Egy határozott kijelentéssel fejezi be: „megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!” A mózesi törvény megkövetelte, hogy minden zsidó családban a törvény részeit, az Igéből véssenek a kapukra, ajtófélfákra. Minden alkalommal, mikor kiment a kapun, elolvashatta és magával vihette Isten Igéjét. Ez az Ige megtartotta az ő mindennapi járásában, tevékenységében. Emlékeztette arra, hogy Isten népéhez tartozik, és ehhez méltóan kell viselkedjen, beszéljen. Mikor visszatért, és újra átment a kapun, megint elolvasta, és megint emlékeztette arra, hogy köze van Isten törvényéhez. Önvizsgálatot tarthatott minden nap végén. És mielőtt bement, ez az Ige buzdította arra, hogy most ugyanúgy kell viselkedjen bent a házban, a családban is!

Milyen jó lenne, ha ennek a lelkiségét mi is át tudnánk venni. Ha Isten Igéjét szívünkbe zárnánk, az megőrizne minket attól, hogy rossz utakon járjunk, olyanokon, ahol Isten nevének nem hozunk tisztességet. Ez őszinteségben, igazságban és szentségben tartana minket. Minden rossz lépéstől megőrizne minket. 

És így őriz minket Isten hatalmas karja. Áldott legyen az Ő neve! Minden gondotokat Őreá vessétek!  Tegyük ezt ebben az esztendőben is!

Pardi Félix, elnök