Temetés Nagyváradon

2021. december  8-án, Nagyváradon † Borzási Csaba Ferenc testvért kísértük utolsó földi útjára 46 földi év után. Testvérünk Nagyváradon született és nőtt fel, szülei ma is itt élnek. Az utóbbi 12 évben Magyarországon, Budapesten élt feleségével. Halála váratlanul érte családját, ismerőseit. Már fiatalon ismert volt segítőkészségéről, ami az informatikát illeti, a gyülekezetben, de a Szeretet-szerkesztőségében is gyakran igényeltük tudását, segítségét. A temetési istentiszteleten,  a városi kápolnánál, nagyszámú résztvevő jelenlétében korábbi lelkipásztora, Eszes Zoltán hirdetette a vigasztalás és a feltámadás üzenetét a Lk 8:22-25 alapján. A sírkertben Szabó László, nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor szolgált igehirdetéssel a Jn 14:6 verse alapján: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis én általam”. „Mily drága kincs, mit Krisztusban megnyertem”, énekelte az énekcsoport elhunyt testvérünk kedvenc énekét. Az istentiszteleten köszöntéssel és imádsággal szolgáltak a nagyvárad-belvárosi gyülekezet lelkipásztorai, Budai Lajos és Giorgiov Adrián. (Gönczi Géza)