Válaszolj hittel!

A Jézus Krisztus feltámadásában való hit a keresztyénség lényege. Életet, győzelmet, reménységet hirdet. Erő, mely átformálta életünket. A legnagyobb érték, aminek birtokában lehetünk. Istenben vetett bizalom, amely képessé tesz arra, hogy elhordozzuk életünk legnehezebb terheit. Meggyőződés, mely nem ismer lehetetlent! 

Ne félj, csak higgy! (Mk 16:1-8)

Mária Magdaléna, Mária és Salómé a hét első napján, kora reggel a sírhoz siettek, hogy illatszerekkel balzsamozzák be Jézus testét. Nagyon szerették a Mestert még életében, és tisztelni kívánták most halálában is. „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratától?” – ezt kérdezték egymástól aggodalmaskodva, tudva a nagyméretű és lepecsételt zárókőről. Megfeledkezve ugyanakkor Jézus korábbi ígéretéről, amelyben feltámadásáról szólt (Mk 10:34). Aztán az elhengerített kő és az üres sír látványa rémülettel töltötte el őket. Félelmüket nem oldotta az angyal bátorító üzenete. Kijöttek és elfutottak a sírtól, semmit sem szólva. A hit helyett a félelem lett úrrá rajtuk... Ne legyen ez így a mi életünkben! Győzzük le félelmeinket a hit erejével! Jézus feltámadása számunkra egy teljesen új életnek az esélye (Róm 6:4), ahol már nem a halálé az utolsó szó, hanem azé, aki a „feltámadás és az élet” (Jn 11:25). A kislánya halálos betegségének hírével Jézushoz siető Jairus ezt a bátorítást kapta: „Ne félj, csak higgy” (Mk 5:36; Lk 8:50). Jézus bennünket is kér, ne legyünk hitetlenek, hanem hívők (Jn 20:27)! Oszoljon a félelmünk! Hevüljön a szívünk (Lk 24:32)! 

„Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van…” (Róm 13:12)!

Valld meg hitedet! (Mk 16:9-13)

A magdalai Mária volt az első, akinek a feltámadott Krisztus megjelent. Korábban démoni megkötözöttségből szabadította meg őt, így lett Jézusnak odaszánt és hűséges követője. Egyszer drága kenettel kente meg a Mester lábát (Jn 1:1-7). Majd asszonytársaival együtt elkísérte Jeruzsálembe. A keresztre feszítéskor ő is ott állt a közelben. Segédkezett Jézus temetésénél is. A feltámadás reggelén, látva az üres a sírt, Mária még inkább megszomorodott és sírt: merthogy Jézus testét ellopták. Hamarosan Jézus néven szólította, ő pedig azonnal felismerte Mesterét. És örömmel vitte a feltámadás jó hírét a gyászoló-síró tanítványoknak. Habár azok nem hitték el bizonyságtételét, ő mégis meggyőződéssel állította: „Láttam az Urat!” (Jn 20,11-18). 

Ezután Jézus más alakban megjelent még két követőjének, útközben, mikor azok a mezőre mentek. Akik aztán az örömhírt szintén gyorsan vitték a többieknek, de azok nekik sem hittek... Gyakran olyan emberek előtt kell megvallanunk hitünket, akik nem hisznek Istenben és lehet, hogy nem is fognak hinni benne soha. Még is a Jézussal való személyes találkozásunk és az általa nyert új életszemléletünk arra indít, hogy tegyünk bizonyságot arról, amit Isten az életünkben elvégzett. Ne csüggesszen el az emberek szívének keménysége! Az ellenállás bátorítson, hogy legyünk még inkább készen, mindenkor számot adni a bennünk élő reménységről (1Pét 3:15)!

Hirdesd az evangéliumot! (Mk 16:14-18)

A tizenegy épp asztalnál ült, amikor Jézus megjelent közöttük. A hozzájuk intézett szavakból kitűnik mély fájdalma, hitetlenségük és keményszívűségük miatt. Felfedezhetjük ugyanakkor mentő szeretetét is. Pirongatása a tanítványok helyreállását szolgálta. Szükségük is volt rá! Erejük feletti, egész világra szóló megbízatás várt rájuk. Jézus az evangélium hirdetésének feladatát adta nekik, felruházva őket a hit erejével, amely csodák által bizonyítja annak valóságát.

Amikor Jézus először küldte ki tanítványait azt kérte tőlük, hogy a mennyek országának eljövetelét a zsidó népnek hirdessék, kikerülve a pogányokat és a samaritánusokat (Mt 10:5-6). Most már ez a szolgálat olyannyira kiszélesedett, hogy a földön élő minden embert magába foglalja. A hirdetett üzenet választás elé állította az embereket. Az üdvösség feltétele a hit, ez képezte a bizonyságtételük velejét. Kellett beszélniük ugyanakkor a hitetlenség következményéről is, a kárhozatról... Ma Jézus ránk bízza az evangélium hirdetését, de hitetlenségünk elszomorítja. Langymeleg lelki élettel (Jel 3:16), kétfelé sántikálva (1Kir 18:21), az első szeretet nélkül (Jel 2:4) nem lehetünk ennek a küldetésnek hatékony eszközei. Könyörögjünk az Úrhoz, hogy újítsa meg életünket (Ef 4:23), hogy mint erős férfiak tudjunk megállni a hitben (1Kor 16:13) és semmilyen körülmények között ne szégyelljük az evangéliumot hirdetni az embereknek (Róm 1:16).

Ő él!

A híres reformátor, Luther Márton, nehéz kísértései és lelki gyötrelmei közepette egyetlen igében keresett vigasztalást: „Vivit!”, ami azt jelenti „Ő él!”. Maga elé írta krétával az asztalra, felírta a falakra és az ajtókra: „Vivit! Vivit!” Amikor megkérdezték tőle, miért teszi ezt, így válaszolt: „Jézus él, és ha nem élne, akkor én egy órát sem kívánnék élni. De mert Ő él, élni fogunk mi is általa. Megmondta: ’Mert én élek, ti is élni fogtok’ (Jn 14:19)”. 

A húsvét a keresztyén világ egyik legnagyobb ünnepe, de hit nélkül – a feltámadás erejének hiányában – a Jézus feltámadásáról való megemlékezés csak üres megszokássá és puszta vallásossággá torzul. A Róma 10:9-ben ezt olvassuk: „ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz” (Róm. 10,9). Jézus feltámadása választ vár tőlünk – a hit válaszát! Mi lesz a kedves olvasó válasza ezen az ünnepen? 

Szabó László, lelkipásztor, alelnök