Sürgetendő gyülekezet: 9 változás, amin át kell esnünk, vagy meghal a gyülekezet

Összetörte a szívem.

Még egy gyülekezet bezárt. Ennek a gyülekezetnek hihetetlen potenciálja volt. Csakugyan megvolt a “virágkora”, de csak egy pillanatig tartott. 10 éve még kevesen gondolták volna, hogy be fog zárni. Ma már csak egy újabb statisztika az egyházi temetőben. .

Tudom. Nem változtatjuk meg a doktrinákat. Tudom. Nem szabad megváltoztatnunk Isten Ígéjét.

De a gyülekezeteink közül soknak meg kell változniuk. Meg kell változniuk, különben meghalnak.

Ezeket a gyülekezeteket “sürgetendő gyülekezeteknek” hívom. Az idő a lényeg. Ha a változások nem történnek meg minél hamarabb, ezek a gyülekezetek meghalnak, és egyre gyorsabban.

Melyek azok a fontos változtatások amelyeket a gyülekezetek meg kell hogy hozzanak? Engedd meg, hogy tisztességesen figyelmeztesselek. Ezek közül egyik sem könnyű. Valóban csak Isten ereje által lehetségesek. Itt van kilenc közülük:

  1. Abba kell hagynunk a kúlturális kereszténység halálának a gyászolását. Ilyen siránkozások nem vezetnek sehova. Könnyű növekedés egyszerűen nem realisztikus sok gyülekezet számára. Az emberek már nem járnak azért templomba, mert azt kell tegyék ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. A következő alkalommal, amikor egy gyülekezeti tag azt mondja, hogy “tudják, hogy hol vagyunk, majd jönnek ők, ha szeretnének”, dorgáld meg. A keresztyénség küldetése  arról szól, hogy megyünk, nem arról, hogy “majd jönnek”.
  2. Abba kell hagyjuk azt a gondolkodást, mi szerint a gyülekezet a kényelem és stabilitás helye a gyors változások közepette. Bizonyára Isten igazsága soha nem változik, tehát ilyen szempontból tényleg kényelmet és stabilitást kapunk. De ne várd el a gyülekezetedtől azt, hogy ne változtassa meg a módszereit, elveit és ember-alkotta hagyományait. Valóban meg kell tanulnunk kényelmetlenül érezni magunkat a világban, ha hatással szeretnénk lenni rá. A “soha nem így csináltuk” vagy “mi mindig így csináltuk” mondatok halálnyilatkozatok.
  3. Fel kell hagynunk a feljogosult mentalitással. A gyülekezet nem egy country klub, ahol díjakat fizetsz juttatásokért és kiváltságokért. A gyülekezet evangéliumi előőrs, ahol te az utolsónak kell lenned. Ne azt keresd, hogy úgy legyen a zene, a hőmérséklet, a prédikációk hossza, ahogy te szeretnéd. Itt egy egyszerű irányelv: légy kész meghalni az evangéliumért. Ez az ellentéte a feljogosultsági mentalitásnak.
  4. El kell kezdjünk cselekedni. Legtöbbnek közülünk sokkal jobban tetszik az evangélizálás gondolata, mint tenni azt. Próbálj meg egy egyszerű imát, és kérd Istent, hogy adjon neked lehetőséget az örömhír terjesztésére. Talán meglepődsz majd azon, hogy hogyan tud téged felhasználni.
  5. Abba kell hagynunk a bibliai kifejezések nem biblikus használatát. A “tanítványság” nem gondozást jelent, a “közösség” nem szórakoztatást jelent.
  6. Abba kell hagynunk a kis dolgokra való fókuszálást. A Sátán valószínűleg nagyon el van ragadtatva, amikor egy gyülekezet hat hónapon keresztül vitatkozik valamilyen belső szabályzat változtatásán. Az a hat hónap az evangélium hanyagolása. 
  7. Abba kell hagynunk a belső ellenségeskedést. Ez a tragédia kapcsolódik a feljogosultsági mentalitáshoz. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi elvárjuk, akkor ellene megyünk a lelkipásztornak, munkatársaknak vagy más gyülekezeti tagnak akinek más meglátásai vannak. Talán még a családtagjai ellen is megyünk. Ne hagyjuk, hogy az ellenségeskedők vagy az örökös kritizálók kontrolállják a gyülekezetet. Ne támadjuk a saját testvéreinket. Ez nem barátságos tűz.
  8. Abba kell hagynunk az időpocsékolást különböző haszontalan gyűléseken, meetingeken, bizottsági gyűléseken.  Nem lenne-e szép, ha minden gyülekezeti tag annyi kérdést tehet fel, vagy annyi kommentárt fűzhet hozzá, ahányszor megosztotta valakivel a hitét az elmúlt héten?
  9. Imaházakká kell válnunk. Egyszerűen fogalmazva, túl sokat teszünk a saját erőnkből. Túl elfoglaltak vagyunk, de nem az Isten dolgait végezzük.

Körülbelül 200 gyülekezet fog bezárni ezen a héten, talán több is. A tempója fel fog gyorsulni, hacsak a mi gyülekezetünk nem iktat be súlyos változásokat. Az igény sürgős.

Jól figyeljetek gyülekezeti vezetők és tagok. Legtöbb gyülekezetnek a választás egyszerű: változz, vagy halj meg.

Az idő fogy, kérlek hát, az evangélium kedvéért, mondj le önmagad kényelméről és változtass az Isten ereje által.

 

Forrás: http://thomrainer.com/2017/03/urgent-church-nine-changes-must-make-die/
Magyar forrás: http://krisztusbanmaradni-korralhaladni.blog.hu/2017/04/28/surgetendo_gy...