Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: 2Pt 3:1–7; Kulcsige: 2Pt 3:6-7 „Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, 1Móz 7,11 7 a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.”

Méltó befejezése Krisztus hű szolgája munkásságának a második levél. Meg tudjuk-e őrizni tiszta gondolkodásunkat, vagy elmosódik bennünk, fásulttá válunk, az Isten igéje megszokottá válik számunkra? Amikor igazán szükségünk lenne rá, már nincs ott az elménkben, a lelkünkben? Pedig a nehézségek idején egyetlen irányadó vezetés a Krisztust követő ember számára a Biblia. Nem elaltat, hanem éppen ellenkezőleg, serkent minket istenfélő életet élni, és továbbadni a jó hírt.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Bibliai Olimpia. Országszerte 148 gyermek és tini vett részt az olimpián, s idén is mind a négy…

Hazamentek...

Kedves Testvéreim! Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva közöljük, hogy id. Veress Ernő testvér ma, 2014. január 6-án, délelőtt az Úrhoz költözött. A családnak és mindazoknak, akik…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

2023. február 26-án Urunk nagy szeretetét, különös gondviselését, és meg nem érdemelt kegyelmét tapasztalta a Nyárádmagyarósi Baptista Gyülekezet.…

Menjetek be kapuin hálaadással, udvaraiba dicséretekkel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az Úr, örökké megmarad kegyelme és hűsége…

 BEMERÍTÉS

2018. szeptember 16-án a menny együtt örülhetett a krasznai magyar baptista gyülekezettel. A bemerítési ünnepélyen tíz fehérruhás (8 leány és egy…

Isten kegyelme folytán 2018. szeptember 30-án, ez évben is megmozdult a víz a félegyházi cigány misszióállomáson. Az előtte levő estéken…

 OLVASNIVALÓ

A hatodik parancsolat, „Ne ölj!” (2Móz 20:13), bizonyára vonatkozik a gyilkosságokra, a háborúkra, a halálbüntetésre, de az abortuszra is. Az abortusz kérdése – beleértve a vetélést és a…

 INTERJÚ

Az Ezékiel 22:30 különösen szólt hozzám: „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.” Ez az ige sokáig ki volt függesztve a szobám falán, hogy a szemem előtt legyen, és motiváljon. És ez, azt hiszem, nemcsak a teológiai hallgatóknak érvényes, hanem a gyülekezet minden tagjának. Isten országában vannak olyan feladatok, amelyeket nekünk személyesen kell elvégeznünk.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Hálás szívvel tekintünk vissza március huszonhatodikára, amikor bánsági vasárnapi iskolai tanítók és szülők találkozhattunk az ige mellett a…