Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: Mt 25:1–13; Kulcsige: Mt 25:13 „Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”

A legtöbb tapasztalt sofőr egy hosszú út előtt ellenőrizni szokta autójában az olajszintet. Felkészül az útra, nehogy útközben váratlan meglepetés érje. Mi is egy hosszú, végtelen utazás előtt állunk, melyre itt a földön kell idejében felkészülnünk. A bolond szüzek készületlenségük miatt elkéstek a vőlegény fogadásáról, és nem mehettek be a menyegzőre. Az lett volna a dolguk, hogy lámpásaikkal világítsanak. Micsoda tragédia, pedig lámpásuk is volt, és valamikor még olajuk is, de amikor épp kellett volna, elfogyott.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

Idén immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Bibliai Olimpia. Országszerte 148 gyermek és tini vett részt az olimpián, s idén is mind a négy…

Hazamentek...

Kedves Testvéreim! Megrendült szívvel, de Isten akaratában megnyugodva közöljük, hogy id. Veress Ernő testvér ma, 2014. január 6-án, délelőtt az Úrhoz költözött. A családnak és mindazoknak, akik…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

„Akkor monda Jézus, az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő…

Különleges istentiszteleten lehettünk együtt több mint kétszázan január 8-án Érkőrösön a KCA közösségi házában, amikor Gombos Miklós testvér…

 BEMERÍTÉS

Megrendült a szív talaja, zendült a kürt hangja, és megmozdult a víz ismét Szamosardóban. A helyi hívő közösség újból bemerítkezési ünnepre…

2023. április 2-án Szilágyszentkirályon örömünnepet tartott Isten népe. A helyi, körzeti és kanadai testvérek körében, rokonsággal és családi…

 OLVASNIVALÓ

Olvasom az áprilisi Szeretet lapból, hogy ez évben immár sikerült befedni Szilágyballán a Cserepka János Oktatási Központ épületét és hamarosan a belső munkálatokra kerül sor. A tudósítás kapcsán…

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Meleg, tavasz eleji napon lehettünk együtt 2023. március 18-án Biharszentjánoson, egy különleges női alkalmon, ahol dr. Balla Annamária beszélt arról…