RMBGySz*

A tizenhetes mez

2017. szeptember 17-én került sor Veress Efraim lelkipásztor beiktatására a szalárdi baptista gyülekezetben, miután február 17-én testvérünk konkrét jelt kapott Istentől, hogy itt kell tovább szolgálnia. A gyülekezet hat éve várt erre az eseményre. A beiktatási istentiszteleten – amelyre a szalárdi vegyes kar is jól hallhatóan készült – részt vett számos szolgatárs, korábbi szalárdi szolgálattevő lelkipásztor, de testvérünk előző körzetéből, Érszőllősről is többen. Imára Tőtős János és Nagy István, a gyülekezet korábbi lelkipásztorai buzdították a gyülekezetet, majd Budai Lajos Dániel nagyváradi lelkipásztor igehirdetése és köszöntések következtek. Közös ebéd után délután hálaadási jelleggel folytatódott az istentisztelet.

A tiszteletbeli meghívottak közül kiemelkedett Nagy Miklós polgármester és Cseke Attila RMDSZ-szenátor köszöntése. A délelőtt folyamán többször került idézésre az Ézsaiás 42. fejezete, az Úr szolgájának elhívásáról, kiküldéséről, erre építette Budai Lajos lelkipásztor is ünnepi igehirdetését. „Sokat gondolkodtam azon, hogy kire mondja itt az Ige, hogy «az Úr szolgája». Tudjuk, hogy Izráel népére is érthető, de amiben megnyugodtam, az az, hogy ez az ige az Úr Jézusról szól, egy «Ebed Jahve» ének.” „Több dolgot is mond ez az ige az Úr szolgájáról, az egyik, hogy támogatást élvez, ott van mögötte az Úr. Ezt bizonyított Isten különleges jelekkel, születésekor, és később is. Testvérünk is jelet kért Istentől, és ő jelt mutatott.” „Egy másik igazság ebben az Igében, hogy Isten szolgája lélekkel teljes. Jézusban megnyilvánult, hogy Lélekkel teljes. Amikor az emberek hallgatták, mindig megmozdult bennük valami, egyszerű volt és érthető. Ezért fontos, testvérem, hogy a te szolgálatodból is erő áradjon, mert nekünk van egy örök témánk, hogy az emberek élete megváltozhat.” „A harmadik dolog, amit látok ebben az igében, hogy az Úr szolgája szelíd, de határozott. A megrepedt nádat nem töri el, a pislogó mécset nem oltja ki, ugyanakkor nem pislog, amikor az Úr törvényét kell megjelenteni.”

Gönczi Géza

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.