Bemerítés Szatmárnémetiben

2018. június 17-én Isten kegyelméből bemerítési ünnepélyt tarthattunk a szatmárnémeti gyülekezetben. Négy fehérruhás állt az Úr elé, akik megtapasztalták a megtérés és újjászületés csodáját, részt vettek a törekvők óráján, és a lelkigondozói beszélgetéseken. Örültünk azoknak, akik gyülekezeti háttérből jöttek az Úrhoz, és annak is, akinek édesanyja 18 évvel ezelőtt állt így fehérruhában a gyüle- kezet előtt, és lánya, látva életét, most döntött Jézus mellett. Együtt örültünk családjaikkal és barátaikkal, és azzal a sok látogatóval, akik eljöttek a városból és a környékről. Az igehirdetés szolgálatát Eszes Zoltán, a csömöri és cinkotai gyülekezet lelkipásztora végezte, aki Magyarországról érkezett. Egész nap tapasztaltuk az Úr gazdag áldását a bizonyságtevésekben, a fehérruhások szolgálatában, az énekkar gyönyörű énekeiben, a közös éneklés felüdítő erejében, és az Ige aktualitásában. Isten áldja meg és erősítse az új tagokat! A képen balról jobbra: Eszes Zoltán lp., Kiss Ábel, Illyés Eunika, Antal Adina, Lőrincz Éva és Szűcs Sándor. [Szűcs Sándor]