Hű az Isten

Hű az Isten! – ez a három szó vigasztal, reménységet ad, bátorít ebben a hitetlen, hűtlen és félelemmel teli világban. Pál apostol ezeket a szavakat egy olyan gyülekezetnek írta, amely elég nehéz időkön ment keresztül. Az apostol fejezetről fejezetre kellett a hit dolgairól írjon, amelytől eltávolodott a korinthusi gyülekezet, mindezek mellett mégis erősen állt, és ragaszkodott ahhoz az igazsághoz, hogy „hű az Isten”. Nem tudjuk még, hogy mi vár ránk a 2019. évben. Remélhetőleg sok áldás és Isten pozitív megtapasztalása az életünkben. Azonban minden bizonnyal lesznek kihívások, megpróbáltatások és nehézségek is, amelyekkel szembe kell majd nézzünk. Ennek az évnek az elején mi is lehetne ennél bátorítóbb üzenet, mint hogy Isten hűséges!

Ez a hűség először is beszél Isten jelleméről.
Isten teljesen megbízható, állandó és változatlan. Az Ószövetségben Isten hűségének kiterjedéséről a következőképpen ír az egyik Zsoltár: „Uram, égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig” (Zsolt 36:3). Folyamatosan tartó hűségéről is olvashatunk: „Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való a hűsége”. Megújuló hűségéről pedig így ír Jeremiás próféta: „Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged” (JerSir 3:23). Az isteni hűség nem csupán egy jellemvonása az Úrnak, hanem bemutatja annak módját is, ahogyan gyermekével, népével és nem utolsó sorban a világgal szemben viselkedik. Isten kegyelme és hűsége volt az, amely idáig megtartott téged a múltban. A mélységben nem hagyott magadra és nem hagyott el. Nem feledkezett meg problémáidról. Hűségesen foglalkozott veled az elmúlt évben. Azonban ez igaz a jelenre és erre az évre is. Egy kisgyermek az óceánon utazott édesapjával együtt egy hatalmas hajóval. Az utazásuk közben hatalmas viharba kerültek, és az óriási hullámok közepette szinte minden utason úrrá lett a félelem. Azonban ez a kisfiú teljesen másként viselkedett a többi felnőtthöz képest. Miközben többen jajveszékeltek ő nyugodtan egy bizonyos pontra szegezte a tekintetét. Végül valaki odament hozzá és megkérdezte a fiúcskát arról, hogy miként képes olyan nyugodtan állni ebben a viharban? „A szemeimet egyszerűen csak arra az ablakra szegezem” mondta, „és közben figyelem az édesapámat”. Majd pedig így folytatta: „Az édesapám ennek a hajónak a kapitánya, és sok vihart átéltem már vele”. Ehhez hasonlóan, a mi hűséges kapitányunk maga Isten, aki a hullámok és viharok közepette végig velünk volt idáig is. Miközben ennek az évnek elején vagyunk, kapaszkodj teljesen ebbe a drága kijelentésbe, hogy hű az Isten hozzád!

Ez a hűség beszél Isten elhívásáról is. 
„Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre”. Isten a teremtett ember iránti hűsége folytán a Fiát adta a halálba azért, hogy az embert új életre és kegyelemre hívja el. Ebben az elhívásban az Úr gyermeke átélheti Krisztus megváltásának gondviselését. A bűnbocsánat az a kegyelem többek között, amit megtapasztalhatsz, hiszen ha megvalljuk bűneinket őszintén, akkor Isten kész megbocsátani (1Jn 1:9). Ebben az elhívásban az Úr gyermeke átélheti Krisztus nevelő hatású védelmét. „Hű az Isten, aki nem hagy titeket felettébb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10:13). Ugyanakkor a hívő ember átélheti a Krisztusban rejlő megszentelődés áldását is az életében, hiszen Isten az, Aki állandó segítsége lesz ebben. „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valót, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetélére. Hű az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi azt” (1Thesz 5:23-24). 

Ez a hűség beszél Krisztussal, Krisztusban való közösségünkről is. 
Jézus Krisztussal való közösségre hívott el minket Isten, amely szeretetre és tisztaságra van épülve. Ugyanakkor ez a közösség kihat egymással való kapcsolatunkra, és valóban igaz az, ami már az Ószövetségben is olvasható volt: „Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsoltárok 133:1). Nagyon szép története van annak az éneknek, amelyet sok gyülekezetben ismernek és énekelnek a következő címmel: „Áldott legyen a frigy...” John Fawcett angol baptista lelkipásztor írta ezt az éneket, aki 1817-ben halt meg ötven évi szolgálat után. 1722-ben Londonba hívták azért, hogy a híres dr. Gill után ő legyen a következő lelkipásztor. A Yorkshire-i kis gyülekezetében elprédikálta a búcsú prédikációját, mielőtt feleségével együtt Londonba költöztek volna. Nagyon szép volt a kis otthonos gyülekezetben a búcsúistentisztelet. Az istentisztelet végén az egész gyülekezet sírt, mivel lelkipásztoruk elmegy. John Fawcett és felesége iránti szeretetük a gyülekezet tagjaiban akkora volt, hogy a szomorúságot világosan lehetett látni az arcukon az elválás miatt. Miután John a feleségével hazament és az elkészített csomagjaikra néztek, egyszercsak megszólalt a felesége: „Ó, John, én nem tudom ezt megtenni! Nem tudom, miként tudok elmenni ebből a gyülekezetből! Én sem – felelte a férje, „ezért nem is megyünk sehova”. A csomagokat kipakolták a kocsiból. Ott maradtak abban a kis gyülekezetben a tagok nagy, de ugyanakkor kellemes meglepetésére. Dr. Fawcett visszatért a kis gyülekezet pásztorlására, elutasítva a londoni gyülekezet nagyobb fizetését, csak azért, mert szerették a testvéreket. Az „Áldott legyen a frigy” c. éneket ebből az alkalomból, erre az esetre emlékezve írta Fawcett. Ez áldott közösség természetessé kell váljon bennünk, köztünk, tapasztalva Isten hűséges szeretetét életünkben. Isten hűsége és szeretete irántunk, bennünk is ugyanezt kell előidézze drága jó Atyánk és emberek felé. 

Hű az Isten! Ezt ne felejtsd el ebben az újévben sem, és szívemből kívánom minden kedves olvasó számára, hogy 2019-ben is élje át ennek drága igazságát a mindennapokban Istennel, Krisztussal és az embertársaikkal való közösségében egyaránt!

János Csaba, kommunikációs alelnök