RMBGySz*

„Isten mindig valami nagy dolgot is tesz”

Ki lesz az első megszólaló és vajon mit fog mondani? És miként formálódik gyülekezet a 13 országból érkezett magyarokból? Augusztus 4-én, péntek délután, a debreceni Főnix-Csarnokban izgalommal vártuk a programkezdést. Megnyugtató hűvös járta át az óriási termet. A kánikulában való utazás fáradalmait pedig feledtették az első örömteli találkozások. Durkó István MABAVISZ-főtitkárt a találkozó másnapján, az ebédszünetben kérdeztük. 

– Milyen volt tegnap, hat óra pár perckor végigmenni a pódiumon és megszólalni? Milyen súlyt és felelősséget érzett a testvér?

– Durkó István (51): Vegyes érzelmek voltak bennem. Szeretem ugyanis ezeket a nagy rendezvényeket, mert azt tapasztalom, ahol sok ember összegyűl – imádkozva, Isten után vágyakozva – Isten mindig valami nagy dolgot is tesz. Ilyen értelemben én vártam azt, hogy „akkor kezdjük!”, hogy üdvözölhessem az embereket és induljon a konferencia. A másik oldalon persze van egy terhe, meg feszültsége mindennek. Hiszen pár ezer ember előtt kell megállnom, és nem mindegy, hogy mit és hogyan mondok. Különben is csupán három percem van, hogy a figyelmet fölkeltsem. Tehát ez egyrészt izgalmas, érdekes, a másik oldalon meg teher és nehézség. Összefoglalva: én vártam ezt (elneveti magát – rip. megj.), és örülök, hogy elkezdődött a MABAVIT. 

– A ’90-es években gyakran átjött Erdélybe, az ifjúsági vezetőképzők előadójaként. Később ez a kapcsolat mintha megszakadt volna. Milyen utat tett meg azóta? 

– Igen, talán ez így van, hogy a szolgálatomnak egy nagyobb szelete Magyarországra helyeződött át. Ifjúsági lelkipásztorként Istentől sok lehetőséget kaptam arra, hogy nemcsak a saját, a békési gyülekezetemben szolgáljak, hanem szinte az egész Kárpát-medencében, Erdélyben is igen sokszor jártunk, meg máshol is. Isten viszont szuverén Úr, más irányt is kijelölhet. 2001 végétől, 2002 elejétől tudatosan készültünk arra, hogy olyan területre kell mennünk, ahol nincs, vagy soha nem is volt gyülekezet. Így aztán ennek az örömével meg a terhével 2003-ban Budaörsre költöztünk. A gyülekezet-alapító munka rengeteg energiát, meg jelenlétet igényelt. Mellette azért az országos ifjúsági munkában is benne voltam, illetve később csak a gyülekezet-plántáló szolgálat felépítésében. Ezt követően pedig missziói igazgató lettem, ami viszont sokszoros terhet, meg feladatot rakott rám. Hála Istennek, hogy Budaörsön működik egy erős gyülekezet, amelyet jelenleg is pásztorolhatok. 

– Hogyan látja a saját generációját, vagy az épp csak egy kicsivel fiatalabbakat, akiket tanított, nevelt a ’90-es években?

– Úgy emlékszem vissza azokra az időkre, akár Erdélyben, és Magyarországon is, hogy érződött egy szellemi ébredési légkör: az emberek nyitottak voltak, sokkal könnyebben elfogadták az evangéliumot. És mintha a szolgálat is könnyedén ment volna. Rengeteg elhívást is tapasztaltunk a szolgálat nyomán, emberek megtértek és beálltak a lelki munkába. Egy ilyen örömteli, jó időszaknak az emléke él bennem... Hogy azóta mi történt? Egyrészt elég sok emberrel találkozom, akik azóta különböző területeken szolgálnak: lelkipásztorként, missziómunkásként, zenészként, valamilyen vezetőként – ezt jó látni. Ugyanakkor sokszor voltak fájó pillanatok is, amikor valakitől el kellett válnunk, mert valami miatt ő kiállt a sorból. Persze szeretjük, tiszteljük egymást, de a szolgálatban olyan szinten már nem tudunk továbbmenni. Tehát vegyesek a tapasztalataim. Többnyire azért azt mondhatom, hogy a legtöbb ember a szolgálatban van, de sajnos vannak veszteségek is.

– A MABAVIT felénél tartunk, lehet-e már értékelni a találkozót? 

– Még következik egy evangélizációs este és a holnapi úrvacsora. Én azt hiszem, hogy amit terveztünk, az működik vagy az történik. Amire vágyok és amiért imádkozom, hogy az Isten Szentlelke mozdítsa meg az embereket, és akár a ma esti evangélizáción, vagy a holnapi fontos üzenet alatt, amit Paul Msiza fog elmondani. Az még hiányzik nekem, hogy lássam a Szentléleknek azt a bűnbánatra vezető vagy megújító munkáját, amit az emberek még mélyebben át tudnak élni. Hogyha ez valami látható módon megtörténne, hogy együtt örüljünk ennek, akkor én nagyon boldog lennék. És akkor azt mondom, hogy megérte megszervezni a MABAVIT-ot! (Derűsen mondja – rip. megj.)

Köszönjük szépen, István!

– Nagyon szívesen!

Kérdezett: Szilágyi László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.