2017. április 19., szerda

DÉLELŐTT | 
Szenvedés és feltámadás

– 1Pt 3:18-22

A korbácsütések, a töviskorona, az arcon csapások és szegek okozta fájdalmakat csak tetőzte a bűnökért való szenvedés. Ki tudta volna mindezeket elviselni Rajta kívül? Az Igaz bűnné lett, vagyis Jézus Krisztus Urunk azzá lett, ami soha nem volt, hogy minket azokká tegyen, amik nem voltunk. Amit az Úr Jézus elvégzett halála és feltámadása által, minden emberi értelmet túlszárnyal, éppen ezért sokan nem tudják elfogadni Isten Fiának szenvedését és feltámadását.
Többen azon akadékoskodnak, hogy azokkal mi történik, akik nem ismerték meg az Úr Jézust, például a Noé idejében elhunytak? Na, Péter levele erre is fényt derít, mert egyértelműen választ kapunk erre a kérdésre is: Tessék figyelmesen újraolvasni a 19-ik igeverset! Tehát volt, van és lesz gondja a Mindenható Atyának arra, hogy minden korok emberei meghallják az evangéliumot. A szabad választás lehetőségét Isten garantálja. Az állatok engedelmeskedtek, és bevonultak a bárkába életük megmentése céljából, az ember nem. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi a különbség az értelem és az ösztön között.

Dániel Zalán   

DÉLUTÁN | 

Kötekedő kérdés a feltámadásról

– Lk 20:27-40

A mai erkölcsi viszonyok között sok embernek nem kis meglepetésben lenne része, ha az örökkévalóságban az első feleségével kerülne közös hajlékba. Komolyra fordítva a szót, az Úr Jézus két kérdésre is választ adott: Hogy lesz ott? - és - Ki lesz ott? A hinni nem akaró ember ma is „nehéz” kérdéseivel akarja sakkba szorítani az Istent és megszégyeníteni a hívőket. Ezek a buta kérdések legtöbbször az Ige ismeretének hiányából fakadnak. Ha hinnél az Istennek, nem ilyen kérdéseket tennél fel. A kérdéseink minket jellemeznek. De hogy is állunk a házastársi kapcsolattal a feltámadás után? Amit Isten egybeszerkesztett, azt ember el ne válassza! Az Efézus 5 alapján a házastársi kapcsolat Krisztus és az egyház kapcsolatát mutatja be. A feltámadás után teljes egység lesz Krisztus és az Ő egyháza között. A házastársi kapcsolat is új értelmezést kap (36. v.). A nagy kérdés az, hogy a feltámadás fiai és leányai leszünk-e? Amit pedig az Úr nem jelentett ki az eljövendő dolgokról, azt higgyük el, hogy jó lesz.

Kovács Barna

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?