2017. december 23., szombat

DÉLELŐTT | 
Éber várakozás

Igehely: Zsolt 130; Kulcsige: Zsolt 130:6 „Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt.”

Egy mélységben levő ember honnan várhat segítséget? Önmagán képtelen segíteni, ha mellette vannak is mások, azok is ott vannak lent. Segítség csak felülről jöhet. A bűn a mélységbe vonja az embert, Isten azonban fent van és figyelmes a mélységben levők segélykiáltására. Ezt látjuk ebből a zsoltárból is. Isten kegyelmességére hivatkozva folyamodik segítségért a bűnös. Valószínű, hogy nem először kér bocsánatot, amikor kijelenti „nálad van a bocsánat, ezért félnek téged”. Isten nem változott azóta. Ma is kiálthat hozzá a mélységből bárki. Aki feltekint rá és hozzá kiállt szabadulásért, bocsánatot nyer. Ezt követi az Istenbe vetett teljes bizalom, a reménység és a várakozás. Mi el tudjuk-e mondani, hogy várjuk az Urat, Megváltónkat, Üdvözítőnket? Él bennünk a remény, hogy el fog jönni? A Krisztusban hívők, Isten újjászületett gyermekei az Úr Jézus Krisztus mennybemenetele óta ebben a várakozásban élnek. Boldog az az ember, aki már tudja, és mások elől sem titkolja el, hogy a mi országunk a mennyekben van, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk. Legyen éber várakozásunk minden nap!

id. Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Zakariás próféciája

Igehely: Lk 1: 67-80

Amikor a Messiás érkezésének a küszöbén áll, Zakariás, a szentéletű, idős pap két dolgot hangsúlyoz ki hálaénekében, ami egyben prófétikus kijelentés is.

Hálás Istennek a Messiásért, aki azért jön el, hogy váltságot és üdvösséget hozzon népének (68-69v.). A Messiás, az „erős üdvözítő” azért jön el, hogy bennünket megszabadítson, azzal a céllal, hogy mi neki szolgáljunk szentségben és igazságban. Zakariás akkor tesz ilyen kijelentést a Messiásról, amikor nem látta még csodáit, nem hallotta tanítását, de mi az Ige által „láthattuk” csodáit és „hallhattuk” már tanítását. Milyen tehát a mi véleményünk a Messiásról, és milyen életre késztet ez a tudat, miközben várjuk második eljövetelét?

Zakariás hálás a fia, János szolgálatáért, amely majd a bűnbocsánatról fog szólni, világosságról és békességről. A te számodra felragyogott már az igazi világosság? Megvan már a bűnbocsánat öröme? Ott van-e a szívedben az Úrtól származó igazi békesség is? Hadd legyen ilyen mindnyájunk szíve, akik adventben élünk!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Mk 12:28–31 Kulcsige: Mk 12:30 „És: «Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!»”

Kérdezek, de nem kapok rá választ – az újságíróknak ez nagy csalódás. Persze, számos oka lehet annak, ha elmarad a párbeszéd. Például, mint ebben a történetben, hogy ez az írástudó valójában ellenfél. De Jézus elfogadja a kérdést. Amit mond, az alapjában véve már ismert. Összeköti az 5Móz 6:4–5-öt: „Halld meg Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” a 3Móz 19:18-cal: „Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat!