2017. január 9., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jézus megközelíthető

– Mk 2:13-17; Kulcsige: Mk 2:15

A világ nagy embereit hatalmas erőkkel védelmezik. Idegenek meg sem közelíthetik őket. Jézusnak nem voltak testőrei, de voltak tanítványai. Közel engedte magához az akkori vallási vezetők által megbélyegzett bűnösöket, és a vámszedőket, akiket az ország árulóinak tartottak, amiért a rómaiaknak dolgoztak. Habár ezzel magára vonta a farizeusok haragját, Jézus nem tért el küldetésétől. Nem az embereknek akart tetszeni vagy megfelelni. Határozottan tudta, hogy a betegekért és a bűnösökért jött. Szolgálatának iránytűje az ezékieli prófécia volt: „majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat” (Ez 34:11).
Lévi is Izráel egyik eltévedt báránya volt, akit Jézus elhívott szolgálatára és befogadott a nyájába. A kapernaumi vámhivatalban megüresedett a helye, mert Jézus hívására: „kövess engem”, azonnali engedelmességgel válaszolt, és „követte őt”. Élete megváltozott! Új nevet kapott: Máté (Mt 9:9-13), ami azt jeleni „Isten ajándéka”. Jézus tanítványa és apostola lett. Ő írta meg a Biblia első evangéliumi beszámolóját Jézus életéről, és Elhívójához haláláig hűséges maradt.
Számodra hogyan lett elérhetővé Jézus? Milyen akadályai vannak életedben annak, hogy Jézushoz hasonlóan a bűnösök barátja légy (Mt 11:19)? Hogyan válhatna gyülekezeted missziója még nyitottabbá a hitetlen emberek felé?

Szabó László

DÉLUTÁN | 

Jákób gyásza

– 1Móz 37:31-35

Jákób, a szerető édesapa gyászolja fiát, Józsefet, mert biztos volt annak halálában a hazug bizonyítékok miatt, amelyet fiai vittek haza. József vérbe mártott ruhája meggyőző erejű volt (31-32. v.). Jákób nem tud megvigasztalódni (34-35. v.).
Mindannyiunkat ért már kisebb vagy nagyobb veszteség, ez az élet velejárója. A szeretteink elvesztése jár a legnagyobb fájdalommal. Amikor a szülőknek kell eltemetniük gyermeküket, minden emberi próbálkozás a vigasztalásra kevésnek bizonyul.
Jákób is meg akart halni, hogy újra láthassa gyermekét: „Gyászolva megyek el fiamhoz a halottak hazájába.” (35. v.) Micsoda fájdalom! Ki osztozhatott volna Jákóbbal terhének a hordozásában?
Ki osztozott egy özvegy édesanya terhén, aki egyetlen fiát gyászolta, és épp a sírhoz kísérte? Az Úr Jézus, aki teljesen át is tudta venni ennek a fájdalomnak a terhét úgy, hogy feltámasztotta a halott fiút. Ő az élet Ura! (Lk 7:14-15) Isten vigasztalása változást munkáló erő: enyhíti a gyász fájdalmát, ad erőt tovább élni, reményt az örök élethez, véd és őriz a gyászban.

János Levente

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.