2017. május 10., szerda

DÉLELŐTT | 
Illés táplálása hollók által

– 1Kir 17:1-6 Kulcsige: 1Kir 17:6

Isten válaszát a nép bálványimádása miatt Illés vitte el a nép fejének, Akháb királynak. A király sem volt jobb, mint a népe. Az Úr szárazságot és éhínséget helyezett kilátásba. Feloldást ez alól a fenyítés alól kizárólag csak Illés szavai hozhattak. Éppen ezért Isten elrejtette őt imádó, igaz emberét a Kerít-patak mellett.
A patakot Illés jól ismerte, a Jordántól keletre feküdt. Félreeső partjainál a próféta menedéket és oltalmat talált. Eső nem zavarta, ivóvize pedig volt. A szintén inni járó hollók húst és kenyeret hoztak neki a csőrükben. Az ösztöneik által vezérelt madarak Isten gondviselésének eszközeivé váltak. A Teremtő Isten által irányítva zsákmányukkal a Kerít-patak felé mentek. Amikor vizet akartak inni, letették a zsákmányt a földre. Illés pedig megkapta Isten gondviselése folytán a táplálékát.
Mit tehetett Illés, amíg a patak mellett ült?

Kaszta Áron

DÉLUTÁN | 

A gondoskodás kihívása

– 2Móz 2:1-25

A szülőknek minden időben komoly kihívásokkal kellett szembenézniük. Volt idő, amikor a körülmények csak nehezítették a szülői feladatot. Mózes idejében többszörös kihívásnak voltak áldozatai a szülők. Már a gyermek fogantatásakor sok kérdés felmerült bennük, aztán amikor megszületett a gyermek, először a halállal kellett szembenéznie, nem az élettel. Ha a zsidó szülők nem vállalták a gondoskodás kihívását, a gyermeknek esélye sem volt az életben maradásra. Mózes anyja abban a nehéz időben is vállalja, hogy gyermekét megszüli, gondoskodik róla és felneveli.
Az anyai gondoskodás nem ismer határokat, szembenéz a rendszerrel, a gyilkos tervvel. Találékonyan rejtegeti, neveli fiát. A gondoskodás kihívása később meghozza gyümölcsét, végül Mózes azzá lesz, amivé lennie kell, mivel egy gondoskodó édesanya eszköz volt Isten kezében. A hívő édesanyáknak ma is nagy kihívás a lelki-szellemi gondoskodás, ami nem marad jutalom nélkül Isten részéről.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).