2017. május 13., szombat

DÉLELŐTT | 
Az Élet kenyere

– János 6:27-35 Kulcsige: János 6:33

A mindennapi táplálékért nem felejtünk el megdolgozni, mert az üres gyomor korog az éhségtől. Csak gyermekkorban várjuk el, hogy előteremtődjék számunkra az eledel.
A mi drága Megváltónk ma arra szólít fel, hogy tegyünk valamit az örök eledelért. Azt tehetjük, hogy higgyünk benne. Mert ő megmarad örökké, őt az Atya pecsételte el, az Isten.
Az Úr Jézus Krisztus jelként jött erre a földre, mint a manna. Arra mutat, hogy aki hisz benne, örök életet kap. Aki hozzá jön, annak belső embere nem éhezik, és nem szomjazik meg többé. Ezt tehetjük minden nap hittel, hogy ne maradjon a lelkünk éhes.
Az Úr Jézus Krisztusra gondolhatok most, és becsukva a szemem, máris ott vagyok előtte. Nem kell fáradni, izzadni. Máris árad az élet, megszűnik a belső ember csillapíthatatlan sóvárgása valami más után. Abban az állapotban vagyok, amire már rég vágytam. Hiszek Jézus Krisztusban. Itt van mellettem ő.
Mire van elsődlegesen szükségünk: kenyérre vagy mennyei kenyérre?

Kaszta Áron

DÉLUTÁN | 

Anyaként megáldott

– Lk 1:39-45

Az angyallal folytatott párbeszéd után Mária így szól: „történjen velem a te beszéded szerint” (33. v.). Egy igazán sokatmondó kérés egy leendő édesanya részéről. Sok áldásnak a forrása egy anya életében, ha az történik vele, amit Isten szeretne, és ezt ő is óhajtja. Amikor Mária meglátogatja Erzsébetet, már a köszöntése örömujjongást vált ki a magzatból, és Erzsébet is Szentlélekkel telve énekelt dicséretet.
Az anyaság Mária számára áldás volt, nem teher. Még ha pillanatnyilag nem is értette, örömmel nézett elébe. Különösen azután, hogy megtudta leendő gyermekének küldetését.
Egy nőnek sok feladattal kell szembenéznie, és sok áldás hordozója lehet a család számára, akár feleségként, akár anyaként. A későbbiekben beigazolódott az, hogy Mária anyaként is áldott volt. A gyermek Jézus nevelésében, gondozásában csodálatosan megállta helyét. Az anyai szerep sok kihívást hordoz magában, ugyanakkor csodálatos áldásai is vannak. Vannak olyanok, akik nem vállalják anyai szerepüket, így ők nem tapasztalják meg az anyai hivatás örömeit. Anyaként megáldott csak az lehet, aki az anyasággal járó terheket, örömöket vállalja.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 18:1-8 Kulcsige: 2Kir 18:5-6 „Bízott az Úrban, Izráel Istenében; nem volt hozzá fogható senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az Úr adott Mózesnek. “

Minő szép és kedves dolog, mikor egy fiatal azzal tűnik ki, hogy Istenhez ragaszkodik. Nem a ki vagy feltűnés végett, hanem meggyőződésből, elkötelezettségből. A meggyőződés nem divatos, nyitottság ürügyén felületességre nevel a világ, legyenek a fiatalok olyanok, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától (Ef 4:14). Nem is beszélve az elkötelezettségről, nemhogy Istenhez, de semmihez sem. Azzal ámítva, hogy a gyökértelenség a szabadság, ördögszekérként süvítenek az életen végig.