2017. május 6., szombat

DÉLELŐTT | 
Zúgolódás nélkül

– Fil 2:14-18

Az evangélium mezején dolgozni nem kívánságműsor. Gyakran megtörténik, hogy az ember előbb jól megvizsgálja azt, amit zúgolódás és vonakodás nélkül kellene tenni. A nagyon jól ismert példázatban az Úr Jézus a szőlőmunkásokról beszél. Amikor a gazda harmadjára is kimegy munkásokat keresni, így szól: „Miért álltok itt egész nap tétlenül?” (Mt 20:6). Vajon nem azért, mert nem kaptak fogukra való munkát, jó pénzért? Nagyon megtörténhet, hogy igen. Szintén ebben a jézusi példázatban felcsendül a zúgolódás hangja is, amikor a bér elszámolására került a sor: „Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen” (Mt 20:11).
Pál apostolt elárasztotta az öröm, hogy szolgálhatott Isten országáért. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy  az Úr Jézus Krisztus nemes feladatokat bízott rá, így az ő jövése-menése nem volt hiábavaló. Rá biztosan nem voltak érvényesek a gazda szavai, amit a vincellérnek mondott: „Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?” (Lk 13:7). Végezetül, tessék mélységesen elmélkedni a Filippi levél 1:29 versén!

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

A pogányoknak is adatott

– ApCsel 11:1-18

Nekünk, mint pogányokból lett keresztyéneknek ez teljesen természetes. Akkor, azon a bizonyos jeruzsálemi értekezleten kezdett kibontakozni az a prófétai üzenet, hogy „benned megáldatik a föld minden nemzetsége”. Soha nem állt annyi eszköz a világmisszió rendelkezésére, mint napjainkban. Mégis sokfelé vannak még fekete foltok a világtérképen. Ma este szánjunk néhány percet arra, hogy olyan országokat, nemzeteket vigyünk Isten elé imában, ahol nem hirdethető szabadon a Krisztus evangéliuma. Valamikor országunk is ebbe a csoportba tartozott. Politikai rezsimek és vallásos fanatizmus próbálja az evangélium útját állni a pogányok felé. De jó lenne, ha ima hadjáratot indíthatnánk ezekbe az országokba. Diktátorok és fanatikus vezetők sem állhatnak a Lélek útjába. Higgyünk abban, hogy imádságunk ballisztikus rakétánál is pontosabban talál célba. Missziós látást az Istennel töltött csendességben nyerünk. Missziómunkát azonban a közösség áldása és háttérszolgálata nélkül nem tudunk végezni. Ez segíti a missziómunkást és szolgálatát biblikus mederben tartani.

Kovács Barna

 Napi áhítat

Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”

A római gyü­le­ke­zet­nek írt le­vél­ben Isten el­mond­ja, hogy mi­lyen sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyei vol­tak Ádám és Éva en­ge­det­len­sé­gé­nek. Ami­kor az első em­ber­pár vét­ke­zett, ki­ke­rül­tek Isten je­len­lé­té­ből, és meg­rom­lott a szí­vük. Azóta min­den­ki meg­rom­lott szív­vel és Isten nél­kül kezdi a földi éle­tet. Csak nö­vel­ni tud­juk bű­ne­ink­kel az adós­sá­got Isten felé, nem tu­dunk jót cse­le­ked­ni. Mivel ennyi­re go­nosszá lett az em­be­ri szív, a meg­ol­dás egye­dül a szív­cse­re. Szük­sé­günk van egy új, meg­vál­to­zott szív­re.