2017. március 12., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Az időpont kutatása nem vezet eredményre

– Mk 13:21-37

Isten egyik jellemzője, amivel az ember nem rendelkezik: a mindentudás. Az ember ősbűne onnan eredt, hogy olyan szeretett volna lenni, mint az Isten. A sátán, kígyó formájában ezzel ejtette bűnbe az első emberpárt. Azt mondta, hogy ha esznek a tiltott gyümölcsből, olyanok lesznek, mint Isten: mindentudók. Korunk embere is szeretné tudni a jövőbeli események sorrendjét és idejét. Az Úr Jézus visszajövetelének ideje évszázadok, sőt évezredek óta központi téma volt, és az emberi találgatások sok félrevezetést és csalódást okoztak a kíváncsiskodók között.
Az időpont kutatása sebezhetővé tesz a kísértővel szemben. Egy megváltott ember életében nincs a jövővel kapcsolatosan nagyobb és kívánatosabb vágy, mint hogy szemtől szembe lássa meg az Úr Jézust a nagy találkozáskor, amikor ő visszajön. Minden kortárs hívő részese szeretne lenni az elragadtatásnak. Ez egy nemes vágy. A kísértő is tudja ezt. Az Úr Jézus figyelmezteti a tanítványokat, hogy az ő visszajövetele előtt megjelennek a hamis próféták, akik Krisztusnak vallják magukat. Ők rendkívüli jeleket és csodákat tesznek. Ezek által a kísértő becsaphat némelyeket még a választottak közül is, akiknél túltengésben van a jövő kutatása, és nem a hívő jellemük formálása az elsődleges célkitűzésük.
Az időpont kutatása bizalmatlanságot jelent az Istennel szemben. Az Úr Jézus elmondta a tanítványainak, hogy az ő visszajövetelének időpontja az Atya hatáskörébe tartozik. A hívő embernek ezt teljes megnyugvással el kell fogadnia, kell bíznia abban, hogy ez Isten bölcs végzése. Aki felettébb ráhajt a jövő kutatására, az bizalmatlan Istennel szemben. Az a vágya, hogy többet tudjon meg, mint amennyit az Úr Jézus kijelentett, de óhaja nem fog beteljesülni, sőt csalódás fogja érni.
Az időpont kutatása eltereli figyelmünket a jelenkori tennivalónktól. Az Úr Jézus egyik utolsó figyelmeztetése a tanítványok felé az volt, hogy vigyázzanak, és készenlétben várják érkező Urukat. A vigyázás arra utal, hogy bölcsen éljük a mindennapjainkat, és azt tegyük, ami kedves az Úrnak. Cselekedeteink hátterében bölcs megfontolás legyen. A készenlét azt jelenti, hogy a ránk bízott feladatokat végezzük el, és legyünk készen a számadásra az Úr előtt.
Számodra mi a legfontosabb, amikor az Úr Jézus visszajövetelére gondolsz?

Bálint Pál

DÉLUTÁN | 

Találkozás az elveszett fiúval

– 1Móz 46:1-7, 26-34

Isten kezéből sokféle áldást elvehetünk. Vannak fizikai áldások, amelyeket Isten a földi élet szükségleteinkre ad. Ezek az anyagi jellegű áldások múlandók. Vannak mások, amelyek túlmutatnak a földi léten. Ezek a lelki áldások, lelki kincsek, örökre megmaradnak. Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy erre kell törekednünk, és a többi mind megadatik nékünk.
Jákóbot Isten megáldotta, mégis úgy érezte, hogy még valami hiányzik az életéből. Elveszettnek hitt fia, nagy űrt hagyott a szívében. Utolsó emléke Józsefről az volt, amikor elindult testvéreit meglátogatni, és a József halálára utaló véres ruha. Elveszettnek hitt fiával találkozni minden reményén túlmutatott. A találkozáskor hullatott könnyeikben minden benne volt, keserűség, bánat, öröm és hála. „Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orcádat, hogy még élsz ” – mondta Jákób Józsefnek.
Aki mulandó kincseket gyűjt, az nem akar meghalni, élvezni akarja, sajnálja, hogy itt kell hagynia. Aki igazi kincsre talált, az vágyik oda, ahonnan kapta: a mennybe. A Józseffel való találkozás után is Jákób úgy érezte, hogy Isten minden áldást megadott neki, amit megígért. Ez tette késszé, hogy elköltözzön a földi életből. Az Ó- és Újszövetség határán élő Simeon, egész életében a Messiást várta. Egy vágya volt, hogy találkozzon vele, mielőtt meghal. Amikor idős korában végre a karjaiba foghatta, úgy érezte, minden vágya teljesült. Békességgel a szívében gondolt az elköltözésre. A földi kincsekkel nem lehet betelni. Minél több van belőle, annál több kell. De ha az egész világot megnyerné is valaki, ám a lelkében kárt vall, üresen, félelemmel a szívében távozik az élők sorából. Aki a legnagyobb kincset, az Úr Jézust bírja, az mindent megnyert. Ezért van Isten gyermekeinek szívében öröm, béke még akkor is, ha a halállal kell szembenézniük. Isten gyermekeinek legfőbb feladata elmondani, hogy Isten legnagyobb ajándéka az Úr Jézus, és a vele való találkozásra minden embernek szüksége van. Isten tegyen alkalmassá minket erre!

Király Antal

 Napi áhítat

Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”

A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.