Igehely: Ézs 37:14-23.32-37 Kulcsige: Ézs 37:20 „De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!”
Híreket általában szeretünk kapni. Főleg szeretteinkről és annál is inkább kedvező híreket. Meg olyanokat, melyek elismerik munkánkat, hitünket, mint a római hívők esetében történt: Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van (Rm 1,8). De előfordulnak rossz hírek is, melyeket nem szeretünk, melyek letaglóznak, kétségbe ejtenek, elkeserítenek. Mit teszünk velük? Isten igéje készít ezekre is. Ezékiás elolvasta a levelet. Fenyegették, kilátástalan helyzetbe hozták, sokkal hatalmasabb, jobban felkészült volt az ellenség, mint ő. Nem a főtanácsadót kérdezte, sem a főpapot. Ment egyenesen a templomba, Isten elé terítette a levelet. Isten embere nem a saját erejét fitogtatja, hanem meg akarja mutatni az Ő nagyságát, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr! És az Úr már küldte a prófétától az üzenetet, meg a felmentést. Egyértelmű volt, hogy az Úr cselekedett. Aki az Urat féli nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban (Zsolt 112:7).
Kurtus István
Legyetek készen!
Igehely: Mt 24:42-44 „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el éjjel a tolvaj, akkor virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házába. Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!”
A hívő élet, a Jézussal való járás egy progresszív folyamat. A megtéréssel, azzal hogy átélted bűneid bocsánatát, egészen közel érezted magad Istenhez, megízlelted jóságát és megérett benned, hogy bölcsebb átadni életed irányítását az Úrnak, nem befejeződött a lelki munka, hanem kezdetét vette. Ott, akkor a könnyes felszabadultságban talán fel sem fogtad, hogy micsoda izgalmas utazás indult el, melynek végén kiteljesedik ez az öröm. El sem tudtad képzelni, hogy mennyi gonosz hajlam, gondolat, érzés van a szívedben, amitől még az Úr meg kell szabadítson. Menet közben kezdesz rájönni. De ugyanakkor mennyi védelem, imameghallgatás, mekkora mérhetetlen kegyelem és isteni szeretet vesz körbe naponta. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek (Fil 2:13-16). Így lehetsz készen!
Kurtus István