2017. március 2., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A mohó kérés nem előrelátó

– Mk 10:35-45

Zebedeus fiainak kérése olyan volt, mintha egy osztályteremben felállna két közepesen tanuló diák, és kikiáltanák: mától kezdve mi vagyunk az osztályelsők! Kicsit nevetséges, mert tudjuk, hogy ahhoz, hogy valakiből első tanuló legyen, keményen meg kell dolgozni! Jézus Krisztus válaszából megértjük, hogy nem azzal van baj, ha valaki első akar lenni, hanem azzal, ha rossz módon szeretne azzá válni. A munka, a küzdés, a harc elengedhetetlen a győzelemhez. Ezt az erőfeszítést nem lehet megspórolni, ahogyan Jézus sem menekült el a szenvedések elől. Ugyanakkor Jézus azt is mondja: „aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája”.
A mai fogyasztói társadalom urakat nevelt belőlünk, akiknek kijár a kényelem, a luxus és hogy mások kiszolgáljanak. Jézus által megértjük, hogy szolgálni így is, úgy is fogunk, csak nem mindegy, hogy a bűnnek vagy az Istennek. Jézus vállalta a szolgai formát, hogy mi arra a helyre kerüljünk, amit az Isten tervezett nekünk az Ő országában.
Milyen áldozatot és szolgálatot vár Isten tőled?
Jellemző-e a nagyravágyás az életedben?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Testvéri együttmunkálkodás

– 1Kor16:10-12

A testvéri együttmunkálkodás feltételei vannak leírva ebben a szakaszban. Ha betartjuk ezeket, előrébb juthat Isten országa, ha megbukunk ezekben, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem terjed az ige.
1. A testvérem elfogadása. Elfogadni testvérnek és elfogadni munkatársnak. Pál elfogadta Timóteust is és Apollóst is Jézusban. Ez a lényeg: Jézusban. Ő elfogad, mi is fogadjuk be egymást!
2. A munkatársam ismerete. Pál tudta, hogy Timóteus érzékeny lélek, törékenyebb, és kéri a testvéreket, hogy figyeljenek rá. Apollós most nem tudott elmenni misszióba, és védi őt, hogy majd máskor elmegy. Kell ismernünk egymás lelki felépítését, félelmeit és egyéb gyengeségeit, de azért, hogy segítsünk, nem azért hogy lejárassunk. Páltól tanuljunk, és egy testvérről se mondjunk se többet, se kevesebbet, mint amennyit kell.
3. A munkatársam igénylése a szolgálatban. Pál sürgette a testvéreket, hogy küldjék hozzá Timóteust, mert várja őt. Mi hogyan várjuk a találkozásokat? Sokszor a fiatalabb, vagy idősebb munkások úgy érzik, nincs rájuk szükség, mert nem igénylik a szolgálatukat. Hívjuk egymást, és szolgáljunk együtt!

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Mt 20:17–28; Kulcsige: Mt 20:27 „És aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.”

Két testvér-tanítvány szeretne „helyezkedni” Isten országában, anélkül, hogy tudnák, hogy mi is ez az ország. A lobbitevékenységbe anyjukat is bevonják. A kérdés időzítése is azt mutatja, hogy nagyon nem értik Jézust, aki éppen harmadjára beszél a rövidesen bekövetkező haláláról és feltámadásáról. Lukács szerint még az utolsó vacsora estjén is azon megy a vita, ki a nagyobb Isten országában. Jézus válaszából kiderül, hogy maga a kérdés föltevése is rossz: „Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.